Jövő júliusig eladják az MKB-t

2015.12.18. 15:28

Valutaváltó

A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken a jegybank budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Nagy azt mondta, az Európai Unió (EU) elvárása szerint az értékesítés nyilvánosan, transzparensen és nem diszkriminatívan zajlik majd nemzetközi tanácsadók bevonásával, az eladás folyamatait pedig a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően bonyolítják. Az értékesítés nem kötelező ajánlattételi szakasza lezárult, 2016 január elején indul a kötelező ajánlattételi időszak.

Nagy Márton közölte azt is, hogy az MKB Bank szanálása során bruttó 343 milliárd forint rossz követeléstől szabadul meg. A bank szanálása ténylegesen karácsony előtt zárul le. A 343 milliárd forint összegű, rossz minőségű bruttó (azaz a megképzett céltartalék előtti) ingatlanhitelből és más követelésből már 130 milliárd rossz követelést, illetve kitettséget piaci szereplőknek eladtak, további 213 milliárd forint rossz kitettséget a Szanálási Alap által létrehozott Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. vesz át 45 százalékos értéken négy nagy pénzintézet alkotta konzorcium mintegy 100 milliárd forintra rúgó hiteléből. A konzorciumvezető a K&H, tagjai az Erste, az OTP, és az UniCredit Bank.

Az MKB eladója az EU előírása szerint a bankot most átvevő Magyar Szanálási Vagyonkezelő lesz. Nagy Márton részletesen beszámolt az MKB szanálásának folyamatáról, a bank szanálását napra pontosan egy éve, 2014. december 18-án rendelték el. Azóta költségcsökkentési programot valósítottak meg, a veszteséges biztosítótársaságokban lévő MKB érdekeltséget értékesítették 1 százalékos tulajdonrész megtartása mellett, a gépjármű dealer és gépjármű biztosító üzletágban meglévő érdekeltséget eladták, a lízing üzletág tulajdonjogát átvették.

Az MNB alelnöke szerint a legfontosabb intézkedés a problémás kereskedelmi ingatlanfinanszírozási portfólió kitisztítása volt, amit két lépcsőben hajtottak végre. Az első lépcső a portfólió egy részének piaci értékesítése volt, míg a második lépcsőben a megmaradó rossz portfóliót eszköz-elkülönítéssel választották le.