49 millióra bírságolták Banif Plus Bankot

2016.01.11. 09:51

Valutaváltó

Az Magyar Nemzeti Bank 49 millió forint bírságot szabott ki a Banif Plus Bank Zrt.-re, egyebek közt a bank belső működési folyamatainak gyenge belső szabályozottsága, a hitelkockázatok elégtelen azonosítása, mérése és kezelése, illetve jelentős számú kisebb jogsértés miatt, derül ki a jegybank közleményéből.

A jegybank vizsgálatot folytatott le a Banif Plus Banknál, ami alapján kötelezte a céget, hogy erősítse meg a vállalatirányítási és kockázatkezelési, valamint a belső tőkemegfelelés értékelési folyamataira vonatkozó szabályozásait. Ezekre vonatkozóan ki kell alakítaniuk egy középtávú üzleti és kockázati stratégiát, és ki kell dolgozniuk kockázatkezelési szabályzatokat és stratégiákat, illetve önálló kockázatkezelési rendszert, és ezeket rendszeres felül is kell majd vizsgálniuk.

A jegybank előírta, hogy a Banif Plus Bank a jogszabály által előírt gyakorisággal és módon minősítse ügyleteit. Egyes konkrét vizsgált ügyleteit ennek megfelelően minősítse át és számolja el a szükséges értékvesztést. A bank köteles kiegészíteni és módosítani számviteli szabályzatait és megfelelően vezetni számviteli nyilvántartásait

A Banif Plus Banknak rendkívüli adatszolgáltatás keretében kell számot adnia a mostani határozatban előírt különböző intézkedések teljesítéséről idén márciusban, júniusban, illetve év végén. A feltárt, orvosolható jogsértések miatt a jegybank 49 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a bankra.