Európai Bizottság: Tőzsdére kell vinni az MKB-t

2016.02.09. 10:07

Valutaváltó

2016 közepéig el kellene adnia a Magyar Nemzeti Banknak az MKB bankot, legkésőbb 2019-ig pedig tőzsdére kellene vinni a céget - ezt várja el a magyar jegybanktól az Európai Bizottság. Balog Ádám, az MNB korábbi alelnöke és az MKB jelenlegi vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt arról, milyen feltételeket adott a bank szanálását ellenőrző Európai Bizottság a magyar tulajdonosnak. Brüsszelben azzal a feltétellel bólintottak rá az MKB szanálási tervére, hogy 

  • a bank nem foglalkozik majd lakossági devizahitelezéssel
  • nem ad hitelt kereskedelmi ingatlanok fejlesztésére
  • tartózkodik az agresszív árazástól és általában az egyes üzleti tevékenységek túlfűtött használatától,
  • nem költ túl sok pénzt marketingre
  • és más módon sem használja ki, hogy az állam áll a bank mögött.

Ezen kívül azt i erősen ajánlja a bizottság, hogy 2016 első felének végéig, vagyis nagyjából nyár elejére találjanak vevőt az államosított banknak, ami Balog szerint egybe esik a jegybank terveivel. Sőt már vannak is komoly nemzetközi vevőjelöltek is, de Balog azt nem árulta el, hogy kik ők és hányan vannak.

Az érvényben lévő uniós vállalás szerint nemcsak el kell adni, de tőzsdére is kellene vinni az MKB-t két nyereséges év után, de legkésőbb 2019-re.  Akárhogy is lesz, Balog azért tett utalást arra, hogy a privatizáció után is szívesen maradna az MKB vezetője, mert bár büszke arra, hogy a jegybank alelnöke lehetett, de ő hosszú távra tervezve vállalta el a bank vezetését.