Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Még indulnak devizahiteles perek

2016.03.01. 08:10

Manapság is szép számmal indulnak perek a devizahiteles szerződések miatt, az adósok azt szeretnék elérni, hogy a bíróság állapítsa meg, a hajdanán aláírt megállapodások tisztességtelenek, jogsértőek, többen még kártérítésre is igényt tartanak - írja a Magyar Idők.

A jelek szerint a devizahiteles szerződések kérdéskörével mindaddig nagyobb mennyiségben kell foglalkoznia az ítélkezésnek, amíg az ilyen megállapodások alapján bármely érintett igényt támaszthat szerződő partnerével szemben - mondta a lapnak Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese.

A 2014 nyarán elfogadott első devizatörvény alapján nagyjából 12 ezer ügyet akasztott meg a bíróság. Fel kellett függeszteni minden olyan eljárást, amelyben a hiteladós azt állította, hogy kölcsönszerződése az árfolyamrés vagy az egyoldalú szerződésmódosítások miatt érvénytelen. Az ilyen perek azután folytatódhatnak, hogy a bank megfelelő módon elszámolt ügyfelével - mondta Gyarmathy Judit. Eddig nagyjából hétezer felfüggesztett eljárás indult újra, és ezek körülbelül fele már be is fejeződött.

Azóta újabb kölcsönfelvevők fordultak ilyen okok miatt az igazságszolgáltatáshoz, így február elejére 18 ezer környékére emelkedett az érintett eljárások száma. Az elnökhelyettes szerint az ítélkező fórumok megfelelően felkészültek arra a helyzetre is, ha dömpingszerűen érkeznének ilyen ügyek. A devizaperes eljárások nem húzódhatnak el - mondta Gyarmathy Judit, írja az MTI.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.