Az MNB alapítványai már nem, de a cégei még így is titkolózhatnának

2016.04.12. 08:14

Valutaváltó

Benne maradt a jegybanktörvény módosításának átalakított verziójában egy olyan rész, ami alapján a jegybank tulajdonában lévő társaságok üzleti titokra hivatkozva megtagadhatnának bizonyos közérdekű adatok kiadását - írja a Világgazdaság.

A szabály azért válhatna törvényessé, mert az Alkotmánybíróság csak azt mondta ki, hogy a jegybanki alapítványok adatainak eltitkolása alkotmányellenes, azt viszont nem, hogy a legalább ötven százalék plusz egy részvény erejéig tulajdonolt cégek kapcsán a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) már most is érvényes szabályok ne vonatkozhatnának továbbra is. Ezek szerint viszont a cégek visszatarthatnának közérdekű adatokat, ha úgy ítélik meg, hogy azoknak a nyilvánosságra kerülése pénzügyi vagy devizapolitikai érdeket sért.

Az indokolás lényege, hogy a jegybank cégei is versenyezhetnek a piacon, és ha bizonyos adatokat közzé kell tenniük, akkor emiatt hátrányba kerülnének a piacon a versenytársakkal szemben. Ez a leírás ugyanakkor szinte csak az MNB által 2014 novemberében a rossz hitelek felvásárlása céljából alapított Mark Zrt.-re lenne igaz. Az MNB cégeinek és a közérdekű adatoknak az ügyéről itt írtunk részletesebben.