Huba
18 °C
34 °C

Kemény különbségek vannak most a lakáshiteleknél

2016.10.11. 18:18

Felpörgött a lakáspiac, tavalyhoz képest 45 százalékkal több lakáshitelre szerződtek az év első nyolc hónapjában, derül ki a Bankráció közleményéből. 

A saját adataik alapján azonban nagyon nem mindegy, hogy melyik lakáshitelt veszi fel az ügyfél. Egy átlagosabb, 7 millió forintos, 15 évre felvett hitelnél 3,5 millióval is többet fizethetünk a végén, ha nem figyelünk oda. Legalábbis a legdrágább és a legolcsóbb ajánlat közt most ekkora a különbség.

A legjobb ajánlat esetében 8,6 millió forintot kell visszafizetni 15 év alatt, ez kezdetben havi 48 ezer forintos havi törlesztést jelent. A legdrágább hitelkonstrukcióra pedig 15 év alatt 12,1 millió forintot kell visszafizetni, ez havi 66,3 ezer forintot jelent havonta. Nem csak a bankok közti közti különbség látszik ebben, hanem az is, hogy változó vagy fix kamatozású hitelt veszünk.  Ha változó kamatozású, 3, 6 vagy 12 hónapos kamatperiódusú hitelt veszünk fel, az kezdetben olcsóbb lehet, később egy kamatemelésnél viszont már komolyan ráfázhatunk.

Szerencsére lehet találni 5-15 évre fix kamatozású hiteleket is, amikkel kiszámíthatóbban lehet tervezni. De még itt se mindegy melyiket választjuk, ugyanis még a fix kamatozású 5-15 éves hitelek közt is kétmillió forintos különbség jöhet ki a végén.  Ezért fontos, hogy semmiképp ne csak a saját bankunktól kérjünk ajánlatot, hanem nézzük meg az összeset, hadd versenyezzenek értünk a bankok.