Húszmillióra büntették a CIG Pannóniát

2017.03.21. 09:51

Valutaváltó

Megbüntette a felügyelet CIG Pannónia biztosítót az ügynökeik körüli átszervezéseik miatt. Annyit árultak el, hogy a CIG olaszországi tevékenysége volt problémás, és az ehhez kapcsolódó "biztosításközvetítői és kiszervezett tevékenységet végző" budapesti céggel is voltak gondok.

Leginkább az, hogy ez  a biztosítási ügynöki tevékenység a háttérben folyt, legalábbis erre utal az, hogy elfelejtettek szólni az MNB-nek erről, hogy nyilvántartásba vegyék őket a biztosításközvetítők közt, és engedélyeztessék őket. Ezen túl a saját  belső  közvetítői nyilvántartásában sem szerepeltették a kérdéses céget,  miközben a cég ráadásul jelentős ügyfélkört vitt. Ezért 20 millió forintot kell fizetnie CIG-nek. 

Enyhítő körülményként jelezte a felügyelet, hogy CIG és a problémás cég közti szerződés egyébként rendben volt tartalmilag, tehát csak a bejelentéssel és az engedélyeztetéssel volt gondjuk.