Megtévesztette az öreg kocsik tulajait az MKB Biztosító, járt a bírság

2017.04.10. 11:29

Valutaváltó

3 millió forintra bírságolta az MKB Általános Biztosítót tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabály megsértéséért a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a jegybank közleményéből.

Konkrétan azért bírságolt az MNB, mert "Idősebb autó – alacsonyabb casco díj” című tájékoztatója lényegi információkat hallgatott el, ezzel megtévesztve a fogyasztókat.

A 2014-től kezdődő időszakot vizsgáló jegybanki ellenőrzés alapján kiderült, hogy a tájékoztató címe és tartalma alapján a fogyasztók arra számíthattak, hogy idősebb autójuk esetén is az értékcsökkenéssel arányos folyamatos díjcsökkenést érhetnek el. Ehhez képest viszont a tájékoztatóból nem derült ki, hogy a konstrukció szerint a biztosítási díjak a kocsi 7 éves korának elérését, illetve a szerződő 31. életévének betöltését követően már nem csökkennek tovább.

Pontatlanul szerepelt az is a tájékoztatóban, hogy az MKB Biztosító minden biztosítási évfordulónál az értékvesztéshez igazodóan csökkentett díjakkal újítja meg ügyfelei szerződését, valójában ugyanis a gépjármű életkorához rendelt szorzók a gépjármű 7 éves korának eléréséig is csak kétévente változnak.

Így egyes biztosítási időszakokban a kocsi életkorának növekedéséből eredő kedvezmény nem érvényesül. Emellett a kocsi korán túl számos egyéb díjszámítási tényező is befolyásolja a következő biztosítási időszakra irányadó biztosítási díj meghatározását, így a kedvezmény tényleges érvényesítése ellenére sem garantálható, hogy a biztosítási díj minden esetben csökkenni fog.