Félmilliárdos kárt okozott a múlt heti vihar

2017.04.24. 12:14

Valutaváltó

A múlt heti viharok miatt hétfő reggelig közel négyezer lakossági ingatlanban esett kárt jelentettek be a biztosítóknál, ezek becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) közleményéből. 

A legtöbb kárt a vihar, a felhőszakadás, a beázás - tető- és panelhézag-beázás -, valamint a hónyomás okozta, kisebb számban élelmiszerromlás miatt is jelentett károkat a lakosság. A bejelentések területi megoszlását illetően több biztosítóhoz az ország egész területéről érkeztek jelzések, más társaságoknál a fővárosból, a Dunántúl területéről, Vas megyéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Heves megyéből jelezték a legtöbb káreseményt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ingatlanban átlagosan 80-85 ezer forint értékű kár keletkezett. A mai becslések szerint mintegy 6500 lakossági ingatlan sérülhetett meg kisebb-nagyobb mértékben a múlt heti, hirtelen jött télies időjárás következtében. A lakossági ingatlanokban esett károk becsült összege óvatos becslések szerint is meghaladhatja az 500 millió forintot.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 év végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a biztosítók. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással.