Befejeződött a Nemzeti Kataszteri Program első üteme

2008.05.29. 16:41

A múlt év végén befejeződött az országra vonatkozó térképek digitalizálása, és ezzel véget ért a Nemzeti Kataszteri Program első üteme - mondta Sirman Ferenc, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A szakállamtitkár elmondta: a program 1996-ban kezdődött, és még egy évtizedes munkával készülhetnek el a digitális térképek az ország egész területéről. A digitális térképek megkönnyítik a földhivatalok ingatlan-nyilvántartási, az önkormányzatok és más, főként közművállalatok munkáját is. Simon Sándor, a Nemzeti Kataszteri Program Kht. igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a program végrehajtása összességében több mint 16 milliárd forintba került. A forrást a program megvalósításához hitelből fedezték. Az első kölcsönt 1997-ben a Magyar Külkereskedelmi Banktól vették fel, 6,6 milliárd forintot. Ezt követően 2003-ban újabb hitelt vettek fel 9,8 milliárd forintot a Kereskedelmi és Hitelbanktól. A hiteleket 5 év türelmi idővel 15 éves futamidőre kapta a közhasznú társaság. A kamat változó mértékű, és BUBOR-hoz között. A digitális térképek eladásából a földhivatalok és a közhasznú társaság árbevétele közösen 2,3 milliárd forint volt tavaly. Simon Sándor szerint az idén ez a bevétel valamelyest emelkedni fog, és várhatóan eléri a 2,5 milliárd forintot. Az igazgató ugyanakkor megjegyezte: a bevételek folyamatos növekedése nem várható.

MTI