Lerakták az M43-as alapkövét
2008.07.18. 18:38 - haaszj
Ünnepélyes keretek között lerakta a Szeged és Makó között 2010-re megépülő M43-as autópálya alapkövét Szeged határában a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) képviselője, valamint Szeged és Makó polgármestere pénteken. A 61 milliárd forintos beruházás kivitelezési szerződésének aláírását követően a munkaterület átadása július 16-án kezdődött meg, a pénteki alapkőletétellel pedig megindult az építkezés. Az M43-as Szeged és Makó között autópályaként épül, kétszer két forgalmi sávval és leállósávval. A két várost összekötő 31,6 kilométeres autópálya és 7 kilométeres főút építése Szeged harmadik Tisza-hídjával épül meg hamarosan. A beruházás költségének 67 százalékát az Európai Unió, 33 százalékát a magyar állam finanszírozza.
MTI




Kommentek
2008.07.18 19:32:29kovlac
Már épp ideje, hogy elkezdik. Arról volt szó, hogy már a tavasszal elkezdődnek az építkezések.
Brutális a Szegeden áthaladó Román kamion forgalom.
2008.07.18 20:41:21mobilus
2008. július közepe van. Románia másfél éve EU tag. Azt annak előtte legalább 3 éve tudtuk, hogy így lesz majd. És nem volt egy bürokrata Magyarországon, A Dél-alföldi régióban, Csongrád megyében, Szegeden, aki időben sipítozott volna azért, hogy mi lesz, mi várható - egyebek mellett közúti áruforgalomban - a csatlakozás után. Szerintem ilyen hülye ország, mint a milyenk, nincs még egy Európában. Megérdemeljük az összes szennyezést, balesetet és kárt, ami ezáltal bennünket ért, ér; Isten nem ver bottal...
2008.07.18 21:48:18Mistral1011
Valamelyik mádia lehozta, hogy milyen jó, hogy nem az eredeti terveknek megfelelően, 2017-ben készül el...
Halleluja. Én úgy tudom, hogy eredeti tervekben 2004 szerepelt :-(
A 43-as szegedi hídjától 100m-re lakunk :-(
De, örülünk és nem fikázunk :-)
Hajrá!
2008.07.19 00:04:23Szmertyin
2017-re lesz kész? Az igen! Csak addigra Makóból tanya lesz, mert a román kamionok csak a hangjukkal is megrepesztik a házak falát...
2008.07.19 01:58:39naponta 3x
Mögország büszke most, épül a ppálya, bravo, 130-cal lehet majd elhuzni Szeged mellett lassitás nélkül. Legalább egy rohadt komolyabb ipari befektetőt sikerülne már idehozni. Van már ebben a városban hatalmas egyetem, plaza meg bevásárlóközpont hegyek, Móravároson most épül egy szép darab, az Algyői útra is terveznek ha jól tom, és az Árkád is megépül hamarosan. Most állam a legnagyobb munkaadó a városban, ipar, produktivitás a fingszagú harmattól kicsit gyengébb, úgyhogy ennyit édös kis várospolitikusainkról. Pontosabban nyazsgem! Vigyék ki innen ezt az elmebeteg forgalmat, ppálya kell, ez a minimum. És munkahelyteremtő befektetőket hozzanak ide, sokat. Éljen és virágozzék kedves kis Városunk!
2008.07.19 02:14:17Kard
Húú ami ott van tényleg nagyon gáz. Egyszer voltam 2 napot szegeden(pont az áthaladó út mellett laktam) és ááá. AKKORA forgalom volt hétvégén is. Már csak két év. Kitartás :).