11℃ / 29
Budapest
Ecoblog

Háromszáz új munkahelyet teremt a Vodafone

2009.01.30. 16:20 - |

Ötszázmillió forintot invesztál miskolci regionális ügyfélszolgálati központja létrehozására a Vodafone Magyarország Zrt., több mint háromszáz új munkahelyet teremtve ezzel, jelentette be Beck György, a cég vezérigazgatója Miskolcon pénteken. A Vodafone a nehéz gazdasági környezet, a recesszió ellenére az idén növeli magyarországi alkalmazottjainak számát, amely várhatóan eléri a kétezret - mondta Beck György, aki Káli Sándor miskolci polgármesterrel aláírta a borsodi megyeszékhelyen létesülő regionális ügyfélszolgálati központ alapító okiratát. A félmilliárd forintos infrastrukturális és informatikai beruházás ebben az évben megkezdődik, és másfél-két év múlva már teljes kapacitással működik majd, több mint háromszáz alkalmazottal. Beck György elmondta azt is, hogy azért választották Miskolcot beruházásuk helyszínének, mert fontosnak tartották, hogy a munkanélküliséggel küzdő régióban is újabb munkalehetőségeket teremtsenek. A Miskolci Egyetem magas szakmai színvonala pedig biztosítja a jól képzett munkaerő-utánpótlást. Beck György megemlítette azt is: a miskolci központ a későbbiekben más "Vodafone országok" hasonló igényeinek kiszolgálására is alkalmas lehet, éppen úgy, mint a már jelenleg is ilyen feladatokat ellátó budapesti Vodafone Szolgáltató Központ.

MTI

Hozzászólások

  • 2009.01.30 16:49:40csorsza

    Természetesen, a miskolci ügyfélszolgálattal párhuzamosan a pestire már nem lesz szükség... Ott plusz, itt mínusz...

  • 2009.01.30 17:20:54Dimebag Darrell

    Anyagmegmaradás törvénye ..... :))

  • 2009.01.30 17:25:36dsdsdssd

    A "hátrányos helyzetű" régióban pedig mint tudjuk ÁLLAMI TÁMOGATÁS jár a munkahelyteremtésésrt amit Vodafone természetesen nem fog az Állambácsinál hagyni. Ergo plussz bevétele is van.



    Hiába na. Beck nem hülye.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Travelo

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés