Az EU támogatja az áfacsökkentést
2009.02.20. 07:54 - Napi Gazdaság
Az Európai Parlament elsöprő többséggel jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek értelmében szélesebb körben és korlátlan időre lehetővé tennék a tagországoknak az általános forgalmi adó csökkentését, az Európai Bizottság (EB) ajánlásának megfelelően. Az európai képviselők szerint a Kovács László adó- és vámügyi biztos nevéhez fűződő javaslat pozitív hatással lehet a munkahelyteremtésre és a feketegazdaság elleni harcra. Az uniós előírás ma csak azt szabja meg, hogy a normál áfa minimum 15 százalék legyen, de meghatározott körben alkalmazható egy vagy két alacsonyabb, de legalább 5 százalékos adókulcs is.
Eredetileg egy 2010-ig tartó kísérlet keretében a tagországoknak bizonyos nagy élőmunka-igényű áruk és szolgáltatások, mint például a ruha-, cipő- vagy a kerékpárjavítások terén volt joguk csökkenteni az áfát. Az EB azt javasolta, hogy véglegesítsék ezeket a kulcsokat, emellett a kedvezményt terjesszék ki újabb területekre, amelyeknél az nem okoz torzulást az egységes piacon. Így a lehetőséggel élhetnének a tagállamok a fodrászati szolgáltatások, a házi betegápolás és -gondozás körében; a lakásfelújításoknál már ma is lehet kedvezményes áfát alkalmazni, ezt kiterjeszthetnék az új lakások építésére. A könyvek ugyancsak a kedvezményes áfakörbe tartoznak - a jövőben ide kerülhetnének a hangoskönyvek, illetve a CD-ROM-on terjesztett könyvek is. A vendéglátás is élvezhetné az alacsonyabb forgalmi adó áldásait - ám az éttermekben felszolgált szeszes italokra ez nem vonatkozna.




Kommentek
2009.02.20 09:06:48panki83
Még jó hogy nálunk most emelték általánosan 23%-ra, szerencse, hogy Lacika mszp-s ugyebár, ez most valami vicc?
2009.02.20 09:16:37lolperec
véletlenszerű próbálkozások vannak a "válság" kezelésére..
most éppen rossz irányba tippeltek és az EUs javaslat megszavazásával ez most még jobban kikristályosodik..
ennyi..
kíváncsi vagyok Viktorék mit alkotnának, mondjuk amilyen birkák vagyunk lassan azt is megtapasztalhatjuk..
2009.02.20 10:11:20vomit
cui bono, es a tobbi.
"There’s class warfare, all right," Mr. (Warren) Buffett said, "but it’s my class, the rich class, that’s making war, and we’re winning."
http://www.nytimes.com/2006/11/26/business/yourmoney/26every.html
2009.02.20 14:02:58Ralesk
Vajon megette-e ez az izé a kommentemet, mindenféle hibaüzenet nélkül? ...
2009.02.20 14:05:38vectorsector
Magyarország nem oké? Különben is kijjazaz EU?
2009.02.20 14:05:50Ralesk
Meg hát. Figyeljetek már oda egy kicsit :/ Semmi nem figyelmeztet a 2000 karakter túllépésére.
Na, szóval kíváncsi vagyok, hogy az EU áfacsökkentési ötletét mivel gondolják ellensúlyozni.
Itthon meg ha jól értem akkor az áfa emelése az adó- és járulékcsökkentések okozta rövid távú bevételkiesést próbálja valamelyest ellensúlyozni.
2009.02.20 18:48:53gftamas
Ezt a lehetőséget kihasználva mi emelünk.
2009.08.04 12:12:47OnLány
Nekem eléggé betesz, hogy a jövedelmem több mint felét elviszi az állam, mint adó, majd a maradéknak még a 25%-át is lenyúlja ha a vásárolok...
Megszüntetni az összes segélyt, elvenni a volt pártitkároktól, funkciktól a nyugdíjat (örüljenek, hogy nem mennek Recskre, ahogy ők intézték régen...)
Megszüntetni a juttatásokat a közszférában, kirúgni a szájhúzos közalkalmazottak min. felét, a maradék meg addig minimálbért kapjon amíg nem teszik rendbe a dolgokat. Képviselőnek, meg menjen olyan aki, képes eltartani magát +ergo nekik no lové. Mindjárt lenne itt pénz!D)
2009.09.25 10:22:57iparterves
OnLány: Kedves, maga normális?