Ecoblog

Évtizedes mélyponton az euróövezet inflációja

2009.02.27. 13:02 - MTI

Az euróövezetben januárban átlagosan 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken, megerősítve a január végi előzetes becslést a tizenkét havi inflációra.
A tizenkét havi infláció a legkisebb volt 1999. július óta. Az elemzők előzőleg 1,4 százalékos éves összehasonlítású inflációt vártak januárról. Az egész EU-ban januárban átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, a decemberi, 2,2 százalékos tizenkét havi drágulás után. A legnagyobb havi csökkenés Cipruson volt, 2,3 százalékos, a legnagyobb havi drágulás Litvániában, 2,6 százalékos. Tizenkét havi összehasonlításban még sehol sem csökkentek a fogyasztói árak az átlag szintjén, a legnagyobb emelkedés Lettországban volt, 9,7 százalékos, a legkisebb adat, stagnáló árakról tavaly januárhoz képest, Luxemburgból érkezett. Előzőleg, decemberben az 1,6 százalékos tizenkét havi infláció is már két és féléves mélységi rekord volt az euróövezetben, miután novemberben a legnagyobb ütemben csökkent az infláció a közös statisztika 1997-es kezdete óta, 2,1 százalékra éves összehasonlításban. A decemberi tizenkét havi infláció már elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) tizenkét hónapra legföljebb 2 százalékos, folyamatos céljától. Előzőleg az euróövezeti ütem utoljára 2007. augusztusban volt az EKB célja alatt.

Címkék:

Kommentek

  • 2009.02.27 13:43:33Heyerdahl

    EBBŐL KISZÁMÍTHATÓ, HOGY AZ EURÓCSATLAKOZÁSUNKHOZ TK. DEFLÁCIÓ KELL...

Keresés

Bookline

  • A párbaj
    Conrad, Joseph: A párbaj Ár: 3500 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2975 Ft
  • Egy amerikai Pármában
    Grisham, John: Egy amerikai Pármában Ár: 2990 Ft Internetes kedvezmény: 25% Internetes ár: 2243 Ft
  • Norvég erdő
    Haruki, Murakami: Norvég erdő Ár: 3290 Ft Internetes kedvezmény: 25% Internetes ár: 2468 Ft
  • Avatar
    Filmzene: Avatar Ár: 5490 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 5216 Ft

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.

Honfoglaló

hirdetés