Előd
7 °C
16 °C

Nő a bizalom, erősödnek a határidős indexek New Yorkban

2009.03.11. 14:49

Az amerikai határidős indexek szerdán emelkedéssel jelzik, hogy a Wall Streeten folytatódhat a kedden megindult erősödés, aminek az volt a kiváltó oka, hogy egyre erősebb a bizakodás abban a washingtoni tervben, amely a bankok iránti bizalom újjáépítését célozza azzal, hogy mentesíti azokat pénzvesztő eszközeiktől. Kedden jelentős, november óta a legnagyobb napi emelkedéssel zártak az indexek, és a bankok a mai kereskedést is felfelé húzhatják, hiszen az elektronikus adásvételben a Bank of America árfolyama 6 százalékkal, a Citigroup árfolyama 10,3 százalékkal emelkedett. A tőzsdék Ázsiában és Európában is erősödtek; mindez kedvező előjel a szerdai nyitás előtt. Az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner kedden egy televíziós nyilatkozatban arról beszélt, hogy "megtesznek mindent, ami szükséges" ahhoz, hogy a gazdaságot kivezessék a recesszióból. Geithner, akit korábban sok kritika ért amiatt, hogy nem beszél a rossz hitelek tervezett megvételének részleteiről, most azt ígérte, heteken belül lépni fognak, és olyan megoldást javasolnak majd, ami minimalizálja az adófizetők veszteségének kockázatát. Úgy tűnik, a piac bízik abban, hogy a kedvezőtlen feltételek gyorsan javíthatóak lesznek. A Citigroup keddi nyereség-előrejelzése után elemzők is arra kezdték sarkallni a befektetőket, hogy vásároljanak banki papírokat; a Morgan Stanley elemzője a közelmúlt jelentős árfolyamzuhanására és az agresszív kormányzati beavatkozásra hivatkozva tette ezt. Javított befektetési besorolást tett közzé az UBS is: az érintett Hewlett-Packard Co árfolyama ennek nyomán 3,2 százalékkal emelkedett. A határidős indexek közül az S&P 500 futures 6,20 ponttal nőtt, számított értéke felett alakul; 43 ponttal jutott magasabbra a Dow futures, 15,75 pontot nyert a Nasdaq 100 futures.