Kína ígéri, hozza a 8 százalékos növekedést

2009.03.13. 08:29

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök pénteken biztosította a nagyvilágot afelől, hogy teljesítik a 8 százalékos gazdasági növekedésre szóló ígéretet az idén, még ha, mint mondta, "ez nagyon nehéz lesz is". Úgy vélem, vannak nehézségek a cél elérésében. De némi erőfeszítéssel lehetséges - mondta a kormányfő a parlamenti ülésszakot záró sajtóértekezletén. Kínában a kormány legalább 8 százalékos növekedést tart szükségesnek a társadalmi feszültséggel fenyegető, 20 milliósra növekedett munkanélküliség enyhítéséhez, a fejlett országok pedig a kínai gazdaságtól, az ottani belső fogyasztás növelésétől remélnek húzóerőt a világgazdaság számára. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) januárban 6,7 százalékos GDP-növekedést valószínűsített Kínának idénre, a tavalyi 9 százalékos és a 2007-es, 13 százalékos többlet után. A kínai miniszterelnök azt mondta, hogy ha szükséges, növelik a gazdaság költségvetési támogatását, mert ezt lehetővé teszik a korábbi években felhalmozott tartalékok. Ősszel a kormány közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra. Az ipari termelés februári javulása és a belső hitelezés gyors növekedése arra vall, hogy a kormányzati segítség kezdi éreztetni hatását.