Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Svájc enyhít a banktitok védelmének szigorán

2009.03.13. 15:30

Svájc enyhít a banktitok védelmének szigorán, legalábbis a külföldi számlatulajdonosok esetében - jelentette be Hans-Rudolf Merz pénzügyminiszter pénteken Bernben. Hogy ne kerüljön fel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) feketelistájára, a jövőben Svájc is igazodik a szervezet előírásaihoz, azzal, hogy az adócsalás mellett ezután adóelkerülés megalapozott gyanúja esetén is együttműködik a külföldi adóhatóságokkal. Az új eljárás csak a külföldi számlatulajdonosokra vonatkozik majd, emellett az európai unióban szokásos gyakorlattal ellentétben a svájci pénzintézetek ezután sem fognak automatikusan adatokat szolgáltatni ügyfeleik számláiról a külföldi szerveknek. A pénzügyminiszter azt is közölte, hogy egyes konkrét esetekre szeretnék korlátozni az együttműködést, elkerülendő, hogy "adathalászok" csapatai áramoljanak az országba. Az új szabályozást még életbe lépése előtt kétoldalú szerződésekben is rögzíteni akarja a svájci kormány. Az első csapást a hagyományos svájci banktitokra az jelentette, amikor az UBS bankcsoport, miután az amerikai kormány beperelte, nemrégiben átadta mintegy háromszáz egyesült államokbeli ügyfelének adatait a tengerentúli adóhatóságoknak.