Hatszázalékos is lehet az ír visszaesés

2009.03.17. 12:21

Írország igen súlyos recesszióba került, ami mélyebb, mint a világ más országaiban - fejtette ki Londonban újságíróknak az ír pénzügyminiszter. Brian Lenihan utalt arra, hogy a gazdaság az idén 6-6,5 százalékkal fog zsugorodni, a munkanélküliek száma várhatóan 12 százalékkal gyarapszik az év végére. Februárban már a 10 százalékot is meghaladta a munkanélküliségi ráta. Elemzők szerint ebben az évben 11 százalékos államháztartási hiány várható. A sokáig "kelta tigrisként" emlegetett, Európa éltanulójának tartott országban a kormány most éppen mini költségvetést készül beterjeszteni a válság leküzdésére. A költségvetés a hírek szerint jelentős megszigorításokat fog tartalmazni, s többek között adóemelést is, de Lenihan jelezte, hogy nem a társasági adó emelésére gondolnak. Lenihan arra is kitért, hogy az ország az euróövezet tagjaként elég erősnek érzi magát a recesszió leküzdésére. "Az euróövezeti tagság legnagyobb előnye, hogy az Európai Központi Bankot magunk mögött tudhatjuk"- fejtette ki a pénzügyminiszter. Az ír gazdaság szavai szerint elsősorban a gyenge fontsterling hatását érzi, miután a brit valuta rekord mélységbe zuhant az euróval szemben. Emiatt roggyant meg tavaly ősz óta az ír gazdaság versenyképessége, amit egyebek mellett a munkaköltségek alacsony szinten tartásával igyekszik ellensúlyozni az ír kormány.

A romló helyzetre való tekintettel rosszabb kockázati kategóriába sorolta át az ír bankrendszert hétfőn a Standard and Poor's - néhány hónapon belül már másodszor -, a problémás kinnlevőségek arányának általa valószínűsített jelentős emelkedésére hivatkozva. Az S and P egy másik, nemrégiben Londonban kiadott elemzésében azt írta, hogy az általa vizsgált húsz fejlett gazdaság közül Írország kilátásai a legkomorabbak. A cég az ír gazdaságra az idén alapesetben 5,0 százalékos, az általa felvázolt rosszabb   forgatókönyv megvalósulása esetén 6,0 százalékos GDP-zuhanást jósolt.