300 forint alatt az euró

2009.03.18. 22:35

Gyengült a forint az euróhoz viszonyítva szerda késő este. Délutánhoz képest azonban csökkent a vesztesége, az euró 300 forint alá került. A dollárhoz képest több mint három százalékkal drágult a forint.

A térségbeli devizák 2-4 százalékkal erősödtek március 6-ika óta, miután a múlt héten idén eddigi legjobb pillanataikat élték a globális hangulat javulására, amit azok a jelzések okoztak, hogy a bankszektor fordulópont előtt áll. Kedden azonban a befektetők nyereséget realizáltak és ez szerdán is folytatódott.

A térségbeli devizák megítélését rontotta, hogy Csehországban a legnagyobb ellenzéki párt bizalmatlansági szavazást kért a parlamentben a jövő héten a kormánnyal szemben. Napközben gyengítette a zlotyt és ezzel az összes térségbeli devizát az a szerdán ismertetett adat, hogy februárban csökkent az ipar termelés Lengyelországban. Ez felerősítette azokat a várakozásokat, hogy a lengyel jegybank kamatot csökkent majd. Szerdán délelőtt a lengyel jegybank pénzügypolitikai tanácsának egyik tagja azt mondta, hogy a gyenge zloty miatt nem csökkentik az alapkamatot, vagy csak minimálisan, 25 bázisponttal.

A dollár általánosan gyengül az amerikai jegybanknak arra a bejelentésére, hogy 300 milliárd dollárért vásárol amerikai államkötvényeket a következő hat hónapban.

Röviddel 22 óra után az euró 297,60 forintot ért az egy nappal korábbi 297,45 forint után (+0,05 százalék). Az euró 302,80 és 297,00 forint között mozgott. A dollár napi mélyponton, 219,93 forinton volt a keddi 228,28 forint után (-3,66 százalék). A dollár napi csúcsa 231,88 forint volt.