István, Vajk
17 °C
22 °C

Megvette a Coop a Hélikert

2009.03.24. 15:15

Az élelmiszer- és napicikk-kereskedelemmel foglalkozó Coop Szolnok Zrt. teljes egészében megvásárolta az azonos profilú Héliker Zrt. részvényeit, ezzel fennállása óta legjelentősebb akvizícióját hajtotta végre - jelentette be Csepeli Lajos elnök-vezérigazgató az adás-vétel alkalmából kedden a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón. A cégvezető hozzátette: a magyar tulajdonú Coop-csoport tagjaként 800 embert foglalkoztató társaság ezzel a lépéssel a kelet-magyarországi régió egyik legjelentősebb élelmiszerellátójává fejlődik. Jelenlegi 17,5 milliárd forintos évi forgalmát mintegy 9 milliárd forinttal növelheti, hálózatának eladóterét a jelenlegi 24 ezerről, több mint 58 ezer négyzetméterre bővíti, és a munkatársak létszáma meghaladja majd az 1500 főt.

Az ügylet részeként a Héliker Invest Zrt. a szolnoki társasághoz átkerülő üzlethelyiségeket 15 éves futamidőre tartós bérletbe adja, ezzel biztosítva a lánc hosszú távú működését. Csepeli Lajos emlékeztetett rá, hogy a Coop Szolnok Zrt. az elmúlt években tudatosan és rendszerszerűen bővítette piacát. Ennek eredményeként Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében vásárolt kereskedelmi cégeket. Emellett zöldmezős beruházás révén is terjeszkedett, így Szolnok szandaszőlősi részén felépült egy COOP szupermarket. Rákócziújfalun és Rákóczifalván szintén zöldmezős beruházással nyitott egy-egy új COOP bolt. A cég a Héliker felvásárlása előtt már 45 településen 83 Coop üzlettel, 3 szakáruházzal, 1 C+C szakáruházzal volt jelen, míg a Héliker akvizícióját követően további 12 új település 49 élelmiszer üzlettel és 3 C+C szakáruházzal kapcsolódik az ellátási hálózathoz. Kotosmann Zoltán a Héliker egyik társtulajdonosa elmondta: azért döntöttek az eladás mellett, mert az általuk favorizált "kényelmi szupermarket" túl drága volt a vásárlóknak. Az értékesítésre zártkörű pályázatot hirdettek, és a Coop Szolnok Zrt. olyan vevőaspiránsok között lett befutó, mint a multinacionális Tesco cég. Újságíró kérdésre nem kívánta megindokolni, konkrétan mi szólt a szolnoki vevő mellett. A szintén hazai tulajdonban lévő Héliker Zrt. 1991-ben alakult, 12 településen - köztük Debrecenben, Gyöngyösön, Nyíregyházán, Hajdúszoboszlón és Egerben - 700 munkatárssal 28 ezer négyzetméter eladótéren 49 ABC áruházat és 6500 négyzetméteren három C+C raktáráruházat működtet. Tavalyi árbevétele 9 milliárd forint volt.