Huba
17 °C
33 °C

Vártnál nagyobb recesszió az eurózónában

2009.04.07. 13:57

A korábban feltételezettnél nagyobb mértékben csökkent az euróövezet tagországainak gazdasági teljesítménye tavaly a negyedik negyedben, és a harmadik negyedévi adatot is lefelé módosította az Eurostat. A statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint tavaly október-december között az eurót akkor használó 15 országban 1,6 százalékkal zsugorodott a gazdaság az előző negyedhez képest. Korábban 1,5 százalékos hanyatlást jelzett előzetesen a hivatal. A csökkenés elsősorban a külkereskedelem, és a beruházások zsugorodása miatt következett be, a magánfogyasztás nem esett vissza olyan drasztikusan, mint korábban gondolták. Éves összevetésben a zsugorodás 1,5 százalék, és nem 1,3 százalék, amint azt az Eurostat előző becslésében számította. A harmadik negyedévben a térség gazdasága 0,3 százalékkal hanyatlott a korábban számított 0,2 százalék helyett. Az éves szintű harmadik negyedévi adat nem változott, 0,6 százalékos volt a gazdasági bővülés. A tavalyi év egészében az euróövezet gazdasága 0,8 százalékkal nőtt, 2007-ben 2,6 százalékkal.