Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Megtorpant a szlovén gazdaság

2009.04.09. 16:52

A szlovén gazdaság az idén várhatóan 4 százalékkal fog zsugorodni a kormány előzetes számítása szerint, jelezvén, hogy a válság elérte az euróövezet utóbbi két évben leggyorsabban növekvő gazdaságát is. Tavaly decemberben még 1,1 százalékos növekedést vártak idénre. A kormányközeli ljubljanai gazdaságkutató intézet szerint márciusban tovább romlottak a gazdaság fő mutatói, és a kutatók várakozása szerint a következő hónapok sem hoznak javulást. Az üzleti hangulat mutatója márciusban az egymást követő ötödik hónapban süllyedt újabb történelmi mélypontra.

A gazdasági helyzet romlását jelzi az is, hogy az export februárban 25,1 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban a nyugat-európai exportpiacok keresletének csökkenése miatt, míg az import 29,1 százalékkal mérséklődött. Így a külkereskedelmi mérleg hiánya 58,4 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 176,7 millióról. Szlovénia termelésének 70 százalékát exportálja, kétharmadát az Európai Unióba.   Szlovéniában eddig 473 vállalatnál vezettek be rövidített munkaidőt, ez 44 537 dolgozót érintett.