A közszféra nem adja az idei keresetkiegészítésnek második felét
2009.06.09. 17:58 - Index, MTI
Elfogadhatatlannak tartja az idei kereset-kiegészítés egy részének visszavételét a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) - az erről szóló közleményüket a LIGA-tag Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete juttatta el az MTI-hez.
Mint ismert, idén a kereset-kiegészítés lényegében a 13. havi bér szerepét játssza a közszférában, ennek második féléves részét - a 13. havi nyugdíj második féléves részéhez hasonlóan - a Bajnai-csomag elvenni ígérte. A 13. havi nyugdíj idei második féléves részletét nem fizetik ki, erről törvényt is fogadott el a parlament, ám a közszféra plusz juttatásáról a jelek szerint tovább folyik az izmozás a kormány és a szakszervezetek között.
A tömörülések elfogadhatatlannak tartják azt a kormányzati magatartást, amelynek eredményeképpen a 2008. decemberében aláírt sztrájkbizottsági megállapodás a kormány egyoldalú intézkedéseinek hatására sérül.
A LIGA szakszervezetek és az ÉSZT álláspontja szerint a közszféra dolgozóinak újabb reálbér csökkenése teljes mértékben elfogadhatatlan - írták közleményükben.
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) kedden azt közölte, hogy nemmel szavazott az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson a közszféra munkavállalóinak 2009-re vonatkozó bérkiegészítéseinek megvonására.


Kommentek
2009.06.09 18:59:26Big-B
Hát, a versenyszférában már 13. havi bér de lassan teljes havi bér sincs, a közszféra meg a 13. felét sem engedi. Csókoltatom a szakszervezetüket.
2009.06.09 19:30:19dzsoltike
Nem tudom, hogy mi itt a porbléma. A szakszervezetnek ez a dolga. Ha meg nem tetszik, akkor el lehet menni melózni a közszférába.
Ja, vagy annyiért meg a BKV ellenőri magasságokat verdeső respektért a kissujjadat sem mozdítanád meg, ugye?
2009.06.09 19:32:55Darkcomet
Az a felhaborito, hogy funyiroelv alapjan veszik el a kozszferatol a kereset kiegeszitest.
Valo igaz, hogy egy rakas fasszopotol el kene venni, mivel amugyis magas a beruk, meg egesznap lofaszt sem csinalnak,
de rengetegen vannak, akiknek ezek utan alig marad valami a penztarcajaban.
Pelda. Felesegem az AEK-be dolgozik a szennyes ruharaktarba. Napi 8 oraba szamolja a veres, szaros agynemuket, mutos cuccokat. Mindezt netto
64ezerert. A veszelyessegi potlekukat Szekeres elvtars mar elvette. Ha a 13.-dik
havit is elveszik tole, kevesebb, mint 54ezerert fog keccsolni havonta.
Ha ismereteim nem csalnak, ez boven a minimalber alatt van.
2009.06.09 19:47:54vermeer
a közférában túl sokan vannak és képviselőnk is túl sok van. egyáltalán túl sok a hivatalnok ebben a bürokratikus mocsárban. nem bánom, hogy elveszik tőlük amit lehet
2009.06.09 20:13:03abc
vermeer: Így van el kell venni tőlük!
Aztán ha rosszul leszel és nem lesz orvos aki gyógyítson mert elvándorolt a bérnyírások miatt, ha nem lesz senki aki az okos gyerekedre bölcsiben oviban vigyázzon, ne adj Isten tanitson egy iskolában, ha nem lesz tűzoltó aki eloltsa égő házadat, ha nem lesz rendőr aki megvédjen na akkor gondolkozz el a baromságon amit írtál... de akkor késő lesz.
2009.06.09 20:19:43cincin
ez nekünk nem plusz juttatás már szinte éhbérért do9lgozik a közalkalmazott pl pedagógus. Nekünk meg adózni is rendesen kell a versenyszférábvan meg minimálbér a többi meg zsebbe ezt tudja mindenki . Nekünk nem tellik még egy trabantra sem 10 éve!!!
2009.06.09 20:22:50cincin
abc-nek teljesen igaza van!!!!!
A tűzoltóknak még a járó bért sem fizetik ki évek óta....de ők mennek a katasztrófákhoz , szokszor az életük a tét ...havi 90 000 nettóéert!!!!A betegekre meg 60 emberre 1 nővér jut és ezért mindenkit pelenkáznak ha ki kellene kísérni mert nincs ember rá!!! Gondolom nem akar senki erre a sorsra jutni!!!!
2009.06.09 20:23:59cincin
Politikus viszont tényleg túl sok van teljesen feleslegesen ők mehetnek úgy sem érnek semmit!!!
2009.06.09 20:25:02hateznem
Kedves Hölgyek és Urak!
A legújabb információk szerint bizonyos összegek kivándorlása szervezett úton történik egyes minisztériumokból. A környezetvédelmi tárcából jönnek kifelé a kb. 5 milliós szakmai tanácsadásért felvett összegek. MIndezeket formailag tisztára mossák és jegyzőkönyvezik. A miniszter már kijelölt valakit ennek a lebonyolítására, mert az elejét még Ő vitte, aztán a sokadik után megunta. kb. 30-40 ilyen történt az elmúlt 3-4 hét alatt.... és ez csak a jéghegy csúcsa, ami "köztudott" és röhejes", de ez van.
Ja az ELTE-n kimérték, hogy mitől habzik a Rába (nem most kb.3-6 hónapja), de nem készült el a jogszabály ami alapján ez bírságolás alá esne. Nemcsoda hogy az apparátus beleszarik, mikor kilopják a szemét az orrA ELŐTT......
2009.06.09 20:33:07sesshomaru
vermeer....
Nem tudom mit dolgozol, gondolom valamit a versenyszférának nevezett valamiben... Állok elébe, hogy ellásd a melóm (középiskolai tanár), olyan szinten ahogy én teszem, annyi melóval, annyi ledolgozott órában (és ne reménykedj, nem heti 22 óra, ahogy azt a hírekben olvasod, hanem napi 11) és aztán megnézném az arcod, amikor a fizumat megkapod...
2009.06.09 20:40:14anyátok
Sok a közhivatalnok-eszkimó, kevés az adófizető fóka - és még aki van, azt is megnyúzzák.
A tűzoltóknak, mentőknek, ápolónőknek, tanároknak, hálapénzből kimaradó kórházi orvosoknak kellene adni a fölösleges képviselők, stb.k fizetését és költségtérítését!
2009.06.09 20:41:03sesshomaru
Big-B
Ami a versenyszférát illeti, nekem nincs se céges autóm, a bérletem se fizetik, se ruhapénzem, se ajándékutalványom.... Van egy évben 12 50%-os vasúti kedvezményem, amit nem használok, Nem minimálbért kapok, hanem leadózok minden fillért.
Nem tudom szebben kifejezni, akinek kell a 13-ik havim, vagy bármi a fizetéseimből az már bocs, de szopjon lovat, és menjen tanulni külföldre, vagy vigye oda a gyerekét is. De szerintem ezzel egyetértenek az egészségügyi dolgozók is, és a rendőrök, tűzoltók, katonák, vadakat terelő juhászok is. Ha legközelebb valami ilyen okosnak orvos, tanár, vagy rendőr kell, úgy lenne igazán korrekt, ha nem itt névtelenül rinyálna, hanem ott mondaná a szemünkbe....
2009.06.09 20:47:30vermeer
megértem a felháborodást, pontosítanom kell: a közférában dolgozók alatt csak a közhivatalnokokra gondoltam.
2009.06.09 20:47:52sesshomaru
Kicsit talán off topic, de bunkózzunk már tovább... Tegnap láttam a trolimegállóban két "bunkó rendőrt". Épp sétáltak. Két kisgyerek sírva szaladt az utcán, valami összeveszhettek. A két "paraszt pufajkás" megállította őket, és megkérdezte tőlük, hogy mi a bajuk, kihez tartoznak (mert ovisformák voltak), hova mennek. Mert gondolom ez is a dolguk. Ennek a két agresszív "Zsanett-rémnek" is kéne a tizenharmadik havija?
2009.06.09 20:48:46sesshomaru
vermeer ... most olvastam a pontosítást... értelek
2009.06.09 21:05:56PanelProli
sesshomaru!
Gyerekem pont középiskolába jár! A tanórákon a tanárok GONDOSAN vigyáznak arra, hogy a gyerek semmit se tudjon megtanulni. Hogy jövőre átmenjen valahogyan az érettségin és legyen esélye valami főiskolára bejutni, már 2 éve 3-4 tárgyból különtanár foglalkozik vele, óránként 1500 Ft-tól 4000 Ft közötti összegig.
Szerinted adóznak ezután a pénz után a tanárok?
Mert én - bár a versenyszférában dolgozom! - nem minimálbérre vagyok bejelentve és minden fillér jövedelmem után adózom!!!
2009.06.09 21:06:25abc
vermeer: miért a közhivatalban nem dolgoznak? Nem ott kapod a születési anyakönyvit, a halottit, nem ott válsz el, lakcimkártyát, rendszámot jogsit, stb? Nem ott Kapja segélyt a rászoruló, nem ott van az oktatási osztály ahol felmérik a gyereked képességét?
Ne már!
Elhiszem bosszantó egyes vezetők fizetése, de nem hinném mindenki a napot lopja.
Voltam közalkalmazott, rengeted törvényt, jogszabályt be kell tartani és tartatni éhbérért.
Ne a vezetőt meg atanácsadóját nézd, hanem azt aki kiadja a az engedélyeket.
Nem ő tehet róla hogy a törvények ilyenek.
2009.06.09 21:22:32slimboy
akkor az jön ki,hogy a köztisztviselői pénzek(meg amire nem kell pénzt kiadnia a fizujábol)minimum 2-3 x-a a közalkalmazzotténak.Na innen lenne mit elvenni ugy hiszem,és ezt minden demagogia nélkül mondom.És az ezen juttatások kurtitása szerintem lehetővé tenni legalább a közalkalmazottak kevéske 13.havi kiegészitésének a meghagyását.
2009.06.09 21:23:20slimboy
na a szöveg lényege eleje nem ment át:(((
2009.06.09 21:27:35slimboy
De holnap ujra leirom,ma már nincs erőm) a lényeg az hogy a köztisztviselők sokkal több juttatást kiegészitést meg hasonlokat kapnak(ezeket soroltam fel,ismeröseim elmondása alapják aki köztisztviselők),mint a közalkalmazottaknak(aki jomagam is vagyok.Sajna amikor átlagolnak akkor a magas keresetűeket összeátlagolják a tanárral,orvossal és hasonlo,igy jön ki az az átlag amire hivatkoznak.Csakhogy a boriték máshogy beszél ho végén,mint a statisztika.
Na majd holnap leirom részletesebben.
2009.06.09 21:33:37JASper
Közalkalmazottként,felsőfokú nyelvvizsgával,repülőgép szerelőként havi bruttó 15K a kiegészítés...nem tűnik soknak,csak akkor,mikor nézed mellé a nettó 90-100K-t.ott azért ez az elvonás 7-8% havonta...
És utána képzeld el,hány repülő megy a fejed felett,olyan emberek által szerelve,akinek a panelos rezsije min.50ezer havonta....Szerinted mire gondol a munkája helyett/mellett/alatt?????(Szerencsére MÉG nem "helyett")
megsúgom,nem a nyaralásra,vagy pihenésre...:(
2009.06.09 21:42:01Sárpac
Így van ktv egészen máshogy fizet.
ka tábla f-től diploma szükséges.
http://www.kozszolga.hu/illetmenyalap
Ami nagyon fontos és kormány egy szót sem szól róla, de a közszféra szó nélkül belement a megszorításokba, 2006ban aláírattak egy egyezményt, hogy 2évig nuku béremelés(2007-2008) majd 2009-től kompenzáció. Na most megnézzük 2009ben sem volt emelés, míg nyugdíjj jóval az infláció felett lett megemelve holott tudták nincs rá megfelelő hosszútávú fedezet.
Ráadásul olyan szemét módon alakították a ka táblát, hogy pont a kispénzűeknek a szorzóját csökkentik évről évre míg a nagyobbakét megemelték!
2009.06.09 21:46:35JASper
Sárpac!
Ez bizony így igaz....:(
Sajna
2009.06.09 21:51:05Sárpac
Mellesleg szerintem erősen alkotmányellenes lesz a fűnyíróelv mivel akkor a ka kezdő minimálbéres br. bére kevesebb lesz a törvényben rögzített 71500ft br. bérnél ami most csak a "13.havival" van meg.
2009.06.09 21:55:07JASper
Na ezért nem lesz több ka. .
Annyi pénzt ölnek toborzókampányokba,hogy az valami csoda!
Ha azt a pénzt kompenzációra költenék,nem kellene toborzókampány....
2009.06.09 22:06:22Sárpac
Az a baj, hogy kormány ezt szándékosan csinálja, hogy leépítse a közszférát, DE a ka.-ból sajna azok az emebrek fognak kilépni akik szerves részei mindennapi életünknek. Ha ők eltünnek az egész össze fog dőlni mint a kártyavár, mert nem lesz olyan ember aki a versenyszérából oda menne ennyi pénzért.
2009.06.09 22:06:371956-os
közszféra közféra, Ti még mindig Kádár Kmk.ját siratjátok abban a munkatempóban mint Rákosi idején. Mit akartok még korrupt p.ok, sz. háziak, nehogy azt higgyétek, hogy ti adót fizettek, csak a látszat kedvéért az állam visszavesz a nektek adott kínkeserves adóforintjainkból. Legyen versenxy, legyen szabad hivatalválasztás, legyen ösztönző bérezés, nemcsak a büntetés % ban hanem az eredményességben, költséghatékonyságban is. Ma elnéztem egy önkormányzati építőbrigádot... Hát?
2009.06.09 22:07:29mesza
Senki ne felejtse el, hogy a közszféra bérébe számolják a felső vezetők, ráadásul a Bpesten dolgozó minisztériumi főmuftik bérét is. Bpesten magasabb szorzót kapnak a köztisztviselő is, mert minden Pest azt hiszi, hogy ott drága az élet. Jönnének el a Pestiek vidékre, vidéki bérért.Drágább a víz, a villany, stb.Kevesebb az üzlet, mindent drágábban lehet venni. A lakás sem olcsóbb. Kivéve kiemelt kerületek. A köztisztviselői bérek már régen nem magasabbak mint a közalkalmazottiak. Nekem pl. 5000 bruttóval lett magasabb a bérem, mint közalkalmazottként. Minden fillért adózok, nem dolgozhatok mellékesen.
2009.06.09 22:11:27mesza
1956-os hogy el ne sírjam magam a keserves adóforintjaid miatt. Lehet, hogy Te fizetted előttem számlára a családi bevásárlásod természetesen számlára. Én meg adózok.
2009.06.09 22:12:55mesza
Legegyszerűbb a közszférát kitenni a harag tárgyának, nincs hivatal, mindenki ott lop ahol tud!! Zavarosban jó halászni.
2009.06.09 22:16:591956-os
persze így tesznek a minimálbéres takarítók, de örülök hogy mas még van munkám. Kedves Mesz mesza p. ba, Neked ne legyen még ilyen sem.
2009.06.09 22:17:13Sárpac
1956-os lehet menni ingyen is dolgozni a közszférába ha neked az jó.:)
2009.06.09 22:23:20Darkhorse
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bizton állíthatom, hogy egy kezdő ktv nettó fizuja 58-63 ft körül mozog – ha nincs diploma és/vagy nyelvvizsga – na most gondoljátok el, ebből kell családot alapítani és esetleg valami lakásfélét fenntartani. Nem akarok senkit sajnáltatni és én is tudom, hogy vannak olyanok akik ebben a rendszerben nagyon jól ellavíroznak különösebb produktum nélkül, de ezek alapján általánosítani az egész ktv és ka karra olyan mind ha én vagy a kollégáim általánosítanánk rátok azon minimálbérre bejelentet, de Mercivel vagy Lexussal rohangáló ügyvezető igazgatók alapján akikkel munkánk során nap mint nap találkozunk.
2009.06.09 22:27:37Darkhorse
1956-os!
A hivatalunk épületét 4-5 éve újították fel „tisztességes vállalkozók” nyilván „tisztességes közbeszerzésen” nyert pályázat alapján. Na most az épület tisztességesen beázik, a vakolat potyog, a csövek törnek, a WC eldugul…. Hááát!
2009.06.09 22:29:06mesza
Darkhorse egyetértünk, egyről "beszélünk"
2009.06.09 22:30:59JASper
Kedves 1956-os!
Gondolom a tiszai árvíznél is ilyen vehemenciával osztottad az észt az otthoni karosszékben ülve mintsem homokzsákot pakolj szabadidődben éjjel-nappal...sokszor ingyen....
2009.06.09 22:32:57Sárpac
Egyébként meg kedves háborgók nézzük csak meg mennyi is volt lesz az infláció 2007-2008-2009-ben amíg a kormány befagyasztotta a béreket?
Csak adjuk össze a százalékot 8+6.1+4.5 ehhez adjuk hozzá a járulék emelést ami 3.5% ez összesen 22,5% + amit még elvettek a 13. havi megrövidítésével már több mint 25%-os nettó reálbércsökkenést hoz ami 3x-sa a 13havinak amiről a vita folyik. tehát úgy is nézhetjük, hogy a Kormány az elmúlt 3évben elvette a 13. a 12. és a 10. havi bért is.
A téma aszem ezzel le is vagyon zárva!
2009.06.09 22:35:41bepe22
Ha közszféra felét kirúgnák nem lenne probléma a 13. havi bér.
2009.06.09 22:38:11pisti234
cincin:
azt irod, hogy a szegeny kozalkalmazottaknak meg rendesen adot is kell fizetniuk, bezzeg a versenyszferaban....
Sajnos fel kell hogy vilagositsalak, a kozszferaban dolgozok nem fizetnek adot. Lehet hogy ezen elso olvasara felhaborodsz, de vegyel egy mely levegot es gondold csak vegig!
Ha te az allamtol kapod a fizetesed, akkor az allam oddadja neked a netto fizetesed, es befizeti az adodat az allamnak. Ergo az allam atrakta az adodra szant penzt az egyik zsebebol a masikba. Sajnos alig ismerek kozalkalmazottat, aki ezt a baromi egyszeru gondolatmentet vegig tudna kovetni, pedig alt. isk. also tagozatban tanitjak a megertesehez szukseges matematikai ismereteket.
Es vajon honnan szedi az allam azt a penzt amit neked ad mint netto fizetest+plusz az adodat?
Hat tolem, aki a versenyszferaban dolgozom es rendesen fizetek adot. Igaz ez addig, amig ebben az orszagban elek. Aztan ha mar jo sok igazi erteket teremto ember elmegy az orszagbol, akkor ti itt maradtok egyedul es tologathatjatok a papirokat egymas iroasztalara, majd szep csendben ehen halhattok.
A kozszfera problemajara az a maegoldas, hogy ki kell rugni minden masodikat, a maradeknak meg duplajara emelni a hatekonysagat es a fizeteset. Legalabb a kirugott kozalkalmazott gyereke nem lesz kozalkalmazott. Mindemellett terden kellene csuszni elottem amikor arra jarok, mert en tartalak el titeket.
2009.06.09 22:38:31Sárpac
bepe22 ez teljesen igaz, csak amíg azok döntik el kit kell kirugni akiket ki kellene rúgni addig nem sok változás lesz, mert kirugnak x embert aztán 2hét múlva felvesznek y mert rájönnek ott mégis kell az ember.
2009.06.09 22:41:56Sárpac
pisti234 a vállalkozás akinek dolgozol vagy a multi milliókat vesz fel az államtól mindenféle támogatás címen ami aztán a te zsebedbe is vándorol akkor nem tom miről beszélünk?
Vagy egy állami beruházás aminek kis egymillió alvállakozó dolgozik stb. kár belemenni azt hiszem.:)
2009.06.09 22:53:01pisti234
sarpac:
MO-n nem kaphato az a termek amin dolgozom, ugyhogy az allam tutti hogy tud visszacsorgatni a munkaltatomnak semmit sem.
Viszont megkapja a berem utan az osszes adot, jarulekot es a fogyasztasom utan az AFA-t.
Es en egyre rosszabbul erzem magam itthon, egyszer csak el fogok menni es mashol fogok adot fizetni, ahol tobb szolgaltatast kapok erte. (Utakat, kozbiztonsagot, rendes EU ellatast)
2009.06.09 22:53:21Darkhorse
Valóban nem bepe22! Akkor már nem a 13. havi lenne a problémád! A problémáid a következőek lennének: Az utcán csámborgó bűnöző falkák összevernének, kirabolnának és rád gyújtanák a házat mert nem lenne rendőr aki akár preventív, akár fizikai módon ebbe magakadályozná őket. De ha még lenne is aki elcsípné a gazokat, nem lenne ügyész aki vádat emeljen és bíró aki elítélje. Ha esetleg mégis elítélnék hamar tiplizne a sitről mert nem lennének börtönőrök. No de ott tartunk, hogy te fekszel véresre verve, de nincs mentős aki bevigyen a kórházba, de hiába is vinne mert ott nincs orvos és ápoló mert már kirúgták őket, vagy mert maguktól mentek el. Utánpótlás nincs mert nincs tanár aki kitanítsa őket! Tehát megdöglesz! Jön a hülye gyereked se írni, se olvasni nem tud – ne felejtsük a tanárokat kirúgták – és szeretne eltemettetni. Nincs pénze szerencsétlennek mert a tiédet ellopták – ő meg szerencsétlen analfabétán nem kap munkát – munkanélküli. Menne az önkormányzathoz, de ott nem talál senkit ugyanis rég kirúgták őket. Eközben kicsi fiadat a dörzsölt és pénzügyi felügyelet (APEH, Vám) nélkül maradt zsírgazdag „vállalkozók” úgy kiforgatnák mindenéből, hogy se köpni se nyelni nem tudna. Hát ez kell neked? Anarchia? Menjél Kenyába vaze!
2009.06.09 23:07:01pisti234
Darkhorse:
A kulcsszo a hatekonysag. Tessek szepen hatekonyabban dolgozni a kozszferaban. Jobb rendszereket kell letrehozni es az alkalmatlan embereket KI KELL RUGNI. Hulljon a fergese!
Itt meg kell jegyeznem, hogy az egeszsegugyet en legszivesebben nem ertem kozszfera alatt, de MO-n ez regi beidegzodesek miatt meg mindig igy van.
2009.06.09 23:20:37Darkhorse
Pisti234!
Egy demokratikus állam feladata, hogy polgárai részére a megfelelő oktatási, egészségügyi, közbiztonsági, közszolgálati feladatokat biztosítsa. Erre a feladatra közalkalmazotti, köztisztviselői kart, megfelelő intézményeket üzemeltet. Ezen alkalmazottai részére, mint munkáltató fizetést biztosít az állami jövedelmekből (klf adók). Természetesen ezen emberek nagy része kézzel fogható termelő munkát nem végez – mint ahogy az úgy mond versenyszférában dolgozók 80%-a sem – de létük szükséges egy normális állam működéséhez. Amennyiben ezen szolgáltatásokra nincs szükséged állj be egy busman törzsbe és megoldódnak az adózási problémáid. (Bár a törzs varázslójának akkor is le kell perkálnod a két tyúkot, ha egy kis gyógyító varázsfőzetre vágysz.)
Látod én fel tudom fogni, hogy az adókból származó pénzekből kapom a fizetésem. Kíváncsi vagyok te megérted-e amit én próbálok a csökött agyadig eljuttatni?
2009.06.09 23:27:19jog-ász
már alig várom hogy lelépjek a közszférából és saját vállalkozásom legyen és adót csalhassak.
2009.06.10 00:26:471956-os
kedveseim főleg köztisztek: rólatok ennyit legyetek közfőtisztek Orbán prímásnál, csak utána majd hogy bazseváltok Krisztikénél mert a nem idén barnult farkincákat nem szoktak körbe, csak le metélni, vagy rátaposni.
2009.06.10 04:30:06fuseruser
Igazad van Pisti234.
Nagyobb hatékonyságot a közszférában! A tűzoltó olson sokkal több tüzet, a rendőr fogdosson össze sokkal több tömeggyilkost, a tanár tanítson sokkal több bunkó nebulót, a sebész operáljon meg sokkal több agybeteget, így talán még te is sorra kerülsz :-)
2009.06.10 06:01:38gergo.csermak
Kedves Pisti!
"A kozszfera problemajara az a maegoldas, hogy ki kell rugni minden masodikat, a maradeknak meg duplajara emelni a hatekonysagat es a fizeteset. Legalabb a kirugott kozalkalmazott gyereke nem lesz kozalkalmazott. Mindemellett terden kellene csuszni elottem amikor arra jarok, mert en tartalak el titeket."
Ebből a pár mondtaból is látszik, hogy roppant értelmes ember lehetsz, csak gratulalni tudok az ötletedhez! A szüleid biztos büszkék most rád.
Nem hiszem, hogy képes lennél felfogni egy állam működését, elég ha azt megérted, hogy egy olyan non-produktív munkakörben, mint pl a tűzoltóké, nem lehet duplára emelni a hatékonyságot - ezt fuseruser le is írta már neked... :)
Viszont a térden csúszkáláshoz azért lenne egy-két szavam, csak félek mind kimoderálásra kerülne...
1956-os!
Ha Te tényleg 1956os vagy (és nem születési dátum alapján), akkor már nyugdíjas vagy, szóval nem értem a csökkentések támogatását. Ha meg a jobboldalt szidod, akkor meg van elképzelésem, mit is csináltál 1956 őszén a hidegben, pufajkában.
2009.06.10 06:02:53gergo.csermak
Kedves Pisti!
"A kozszfera problemajara az a maegoldas, hogy ki kell rugni minden masodikat, a maradeknak meg duplajara emelni a hatekonysagat es a fizeteset. Legalabb a kirugott kozalkalmazott gyereke nem lesz kozalkalmazott. Mindemellett terden kellene csuszni elottem amikor arra jarok, mert en tartalak el titeket."
Ebből a pár mondtaból is látszik, hogy roppant értelmes ember lehetsz, csak gratulalni tudok az ötletedhez! A szüleid biztos büszkék most rád.
Nem hiszem, hogy képes lennél felfogni egy állam működését, elég ha azt megérted, hogy egy olyan non-produktív munkakörben, mint pl a tűzoltóké, nem lehet duplára emelni a hatékonyságot - ezt fuseruser le is írta már neked... :)
Viszont a térden csúszkáláshoz azért lenne egy-két szavam, csak félek mind kimoderálásra kerülne...
1956-os!
Ha Te tényleg 1956os vagy (és nem születési dátum alapján), akkor már nyugdíjas vagy, szóval nem értem a csökkentések támogatását. Ha meg a jobboldalt szidod, akkor meg van elképzelésem, mit is csináltál 1956 őszén a hidegben, pufajkában.
2009.06.10 06:27:43cuebler
végigolvasva a köztisztviselők kommentjeit, számomra kiderült, hogy itt csupa tűzoltó, rendőr, tanár és eü-dolgozó képviseli őket, aktatologató semmittevő egy sem. vagy csak takaróznak a tűzoltókkal és tanárokkal, a saját kis állásukat féltve???
ne rúgják ki a fele köztisztviselőt. rúgjanak ki annyit, ahány embernek a versenyszférában mennie kellett. elvégre ennyivel kevesebb szja-, tb- és áfa-befizetés várható, nemde? sok vidéki kisvárosban is a legnagyobb munkaadó a helyi polgármesteri hivatal. sok állami szervezet esetében pedig átfedések vannak a feladatkörben, ide-oda tologatják, a végén pedig nincs megcsinálva.
HA hatékony és gyors lenne a magyar közigazgatás, az emberek nem szeretnék ennyire a köztisztviselők kirúgását. ha a tűzoltóknak, a rendőröknek, az eü-dolgozóknak és a tanároknak lenne egy csöppnyi eszük (de legalább a szakszervezeteiknek), kérnék egy önálló kategória felállítását (közfeladatosok???). elkülönülhetnének a köztisztviselőktől és rögtön kiderülne, hogy ténylegesen mennyi az ingyenélő...
köztisztviselők: amíg a MI adónkból fizetitek (esetleg a munkáltatótok fizeti) az interneteteket, addig kushadjatok...
2009.06.10 06:54:31Fonecker
Ezek szerint a kórházban feleannyi nővérre van szükség, aki nettó hatvanért mosolyogva kitörli a seggeteket?
2009.06.10 07:24:41Fonecker
Bár ahogy végigolvastam a kommenteket itt a versenyszférából csak azok nyilatkoznak akik becsületesen leadózó állampolgárok, köztük egy adócsaló sincs, aki minimálbérre lenne bejelentve, mert ugye az a versenyszférában ez bizony ritka dolog szokott lenni...
Igazuk van, minimálbér után kell adózni a közszférában is, a többit meg zsebbe, ahogy náluk is szokás.
Az ügyintézésért kelljen piaci árat fizetni, mint a versenyszférában.sok szemét aktatologató pedig dolgozzon jutalékos rendszerben - és
2009.06.10 07:25:33Fonecker
piaci árat kelljen fizetni minden közszolgáltatásért...
2009.06.10 08:01:06param
A piaci ár megfizetésének lehetősége benne van a törvényekben, csak a polgármesterek nem engedik alkalmazni a hivataloknak, mert féltik a székeiket. Egyébként a hivatalnokot mindig lehet rugdosni. Szabad is, mert az állam hatalmi akaratának érvényesítői. Az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy Szeretett Pártunk és Kormányunk tapossa a hivatalnokokat. Kérdem én, ha a saját "katonáit" szopatja, akkor kik fogják megvédeni, kiszolgálni és kinyalni a seggét? A napokban röppent fel a hír, hogy a fináncok és az adóellenőrök jutalmát csökkenteni kívánják. Erre a szakszervezetük azonnal sztrájkkal fenyegetett. Szeretett Pártunk és Kormányunk nem vitatkozott, azonnal és 100%-osan visszavonult. Nyilván rájöttek, hogy adóbehajtók hiányában nem tudnak a politikusaink mit osztogatni.
2009.06.10 08:11:23param
Könyörtelen törvényeink vannak. Olyan szigorú szankciókkal, hogy egy gazdag ember is belerokkan. Országunkban az építési fegyelem erősen tart a nullához. Az építtetők 90%-át meg kellene bírságolni, az 50%-ukat földönfutóvá lehetne tenni. Egy építésügyi hatósági ügyintéző olyan emberekkel állnak szemben éhbérért akiket a polgármesterek támogatnak a jogszabályokkal szemben. Pont azokat az ügyintézőcskéket korruptozzuk le állandóan, akik a rendszerben védelem hiányában örlődnek. A főnöke szarik arra, hogy mit kell a szabályok szerint csinálnia, egy érdekli: az adott vállalkozó üzemének, bevásárlóközpontjának, villájának, lakóparkjának stb. legyenek meg a hatósági engedélyei. Ja, hogy a rendszer minden eleme korrupt? Hát igen, ez gáz...
2009.06.10 08:14:48param
Érdekes módon az építésügyi bírság kiszabása és behajtása nem olyan flott, mint az APEH-nél. De hát az ügyintézőcskék, osztályvezetőcskék, jegyzőcskék nem is az államtól kapják a "jutalmat".
2009.06.10 08:16:54excopp
pisti234;
- abban igazad van, hogy a közszféra (egyáltalán a teljes büdzsé) forrását az adók adják, melyet a termelők adnak össze adó (illeték, vám, hozzájárulás, járulék, bírság satöbbi) címén;
- ebből fizet az állam (önkormányzat) nettó módon, vagyis a köztisztviselő (közalkalmazott) adója csak számított (mert nem plusz bevétel)
- ua. az is igaz, hogy szükség van a közszférára, DE:
- azt nem tudom elfogadni, hogy azért kelllenek magasabb bérek (illetve átlafizetések, a szórás pedig ott is nagy), hogy ne vándoroljanak el a jó szakemberek
- a helyzet az, hogy a jó szakemberek már elvándoroltak (miért keressen valaki harmadot, amikor 3x-t is kereshet? A versenyszféraának jó húősz százalékkal magasbb fizetés kellene, hogy megjelenjen a munkahely bizonytalanságát ellensúlyozandó kockázati prémium (mert a versenyszférában csak álom a hathavi felmondási idő, ami a köztisztviselőnek még nyugdijazás esetén is jár)
- megértem a felháborodást - a negyven évesen nyugdíjba vonult fegyvereseket pedig idecitálni is kár...
2009.06.10 09:38:21sesshomaru
PanelProli
Csak most olvastalak. Nem tudom milyen középiskolába jár a gyereked, de amiről írsz az elég normálisan le van szabályozva. A tanár tartson órát. Ha nem teszi, rúgják ki. Amit írtál az nem érv arra, hogy kivétel nélkül mindenkitől vegyenek el. Úgyhogy talán ne általánosíts.
Fenntartom a korábbi véleményem, állok elébe, hogy valaki elvégezze a munkám úgy és annyit, ahogy én teszem - ennyi pénzért, aztán értékelheti, hogy megéri-e.
Meglehetősen széles tudomásom szerint nincs olyan iskola, ahol az összes tanár, összebeszélve GONDOSAN ügyelne arra, hogy SEMMIT ne tanítson.
Ha, meg ahogy írod, a tanárok mégiscsak GONDOSAN ügyelnek rá, hogy semmit ne tudjon megtanulni, akkor talán keresni kéne másik sulit. Vagy az, hogy gondoskodj a gyereked jövőjéről, nem ér meg ennyit? Tudod az idevonatkozó jogszabály igen részletesen veszi a tanárok, diákok és SZÜLŐK jogait és KÖTELESSÉGEIT. Ha érdekel, elküldhetem. Legközelebb így talán nem csinálsz magadból gorillát - tudod döngeti a mellét és nem épp az eszéről híres.
2009.06.10 09:42:34sesshomaru
cuebler
már a válság előtt megvolt... pl a kötelező óraszámemeléssel... meg az iskolaösszevonásokkal... ha érdekel elmagyarázom...
2009.06.10 10:21:55vero
szarból nem lehet várat építeni.
2009.06.10 10:58:29Fonecker
Minden tanár, eü dolgozó, és köztisztviselő örülne a piaci viszonyoknak, hiszen monopólium van, csak az "adófizető" nem.
Az adó helyett:
A gyerekednek középiskola 200e/hó
A beteg anyukádnak kórházi ellátás: 20e/nap
Földhivatalban, anyakönyvvezetőnél csak úgy mint egy közjegyzőnél: 70e/szerződés/ak kivonat/tulajdoni lap.
Gyámügy, szociális ellátás? Ugyan már.
Állami gondozás 100e/hó - ha kikerülsz,majd kifizeted...
A fizetés csak úgy mint a magánszféránál:
minimálbérre bejelentve + zsebbe nettó 200e + jutalék...
Nem kell tizenharmadikhavi, meg adó se, fizessenek a minimálbérre bejelentett "adófizetők" piaci árat.
Akkor aztán lehet fanyalogni.
Egyébként a kérdés elő se kerülne, ha a sok minimálbéres adócsaló tissztességesen fizetne adót, és nem fanyalogna...
2009.06.10 11:13:05vinyi
sesshomaru: nyugodj meg, sosem fogják megérteni. Éppen most olvastam cikkben, hogy 2 gyermekes családnál nettó 208 ezer a létszükséglet. Nálunk 260 ezer jön össze 11 és 13 év közalkalmazotti munkaviszony után (egyetemi végzettséggel). A 13. havi elvételével ez mondjuk lesz 240-245 ezer. A bőrünk alatt is pénz van mi?
2009.06.10 11:14:33Dr. Eher
"Hát, a versenyszférában már 13. havi bér de lassan teljes havi bér sincs, a közszféra meg a 13. felét sem engedi. Csókoltatom a szakszervezetüket."
Te se engednéd a fizetésed 1/13-át elvenni, nem? Akkor meg mit fáj neked hogy más se? Ha olyan nagy luxus az a "13. havi" (ami a nevével ellentétben nem egy nemlétező 13. hónap bére, hanem az MDF kormány által bevezetett fizetésemelés a siralmas közalkalmazotti fizetésekre - csak eléggé hülye nevet találtak neki), akkor te miért nem mész el a közszférába dolgozni? Neked is lehetne. Mehetsz rendőrnek, orvosnak, ápolónőnek, tűzoltónak. Mind olyan kurvára "túlfizetett" szakma...
2009.06.10 11:16:35Dr. Eher
Hogy a mind erkölcsileg, mind anyagilag "megbecsült" tanárokat ne is említsem...
Ellenben a magánszféra mindig idejön trakeszos útlezárást rendezni ha sír a szájuk, én meg azokat szarom le, ne az én adómból kapjanak támogatást.
2009.06.10 11:18:04Dr. Eher
Ja és mielőtt az adócsaló magánszféra sírni kezdene, előbb az adókat kéne befizetni hogy egyáltalán beleszólásuk lehessen annak elosztásába!
2009.06.10 11:19:01vinyi
cuebler: nézz utána mennyivel csökkent a közszféra létszáma 7 év alatt.
2009.06.10 11:37:45Fonecker
Könnyű, nagyon könnyű osztani az észt, és minimálbér, offshore cég, meg egyéb magánszférás kedvezmények után adót fizetve kritizálni.
Tessék adót fizetni, amiből lehet közszolgáltatni, és utána lehet kritizálni.
Előbb talán magába kellene nézni egyeseknek...
2009.06.10 11:40:16egy hülyemagyar
Féreértés ne essen,maradjon a 13.havi juttatás a közszférában de akkor ne vegyék el a 13.havi nyugdijat sem.Sajnos azonban a nyugdijasba belerughatnak ahányszor akarnak mert anyugdijas nem megy tüntetni,nem sztrájkol,nincs hatékony érdekképviselete,a közszféra dolgozóival viszont tele vannak a minisztériumok,ide tartoznak a pedagógusok és sok nagykutya rokoniszálait is érinti,ezért nagy az érdekvédelmi képességük.
Azt hangoztatják állandóan hogy a nyugdijmérleg állandóan deficites,kérdem én hogy akkor mivan azoknak a nyugdijával akik nyugdijazás elött meghalnak,vagy kevéssel élik túl a nyugdijazásukat,ezek nem kevesen vannak.Arról nem is beszélve hogy jóval kevesebb ideig és méltánytalanúl kevesebb nyugdijat fizetnek mint nyugaton.
Mi lenne az igazságos nyugdijemelés?Az hogy mindenkinek azonos összeggel emeljék a nyugdiját.Százalékosan emelve:5% emelés esetén 40000 után havi 2000-et emelnek,300000 után havi15000-et emelnek.Kiek lenne nagyobb szüksége a pénzre és hol van itt az esélyegyenlőség amit az alkotmány is előir.
2009.06.10 11:41:56Fonecker
egy hülyemagyar: nyugdíjat se lehet fizetni adócsalásból...
2009.06.10 11:43:48Fonecker
Kevés a befizetés...
2009.06.10 11:47:26egy hülyemagyar
Ehikém,mit gondolsz a közszéra fizetéseit ki teremti elő?a gazdag amerikai rokonok?
2009.06.10 11:53:40egy hülyemagyar
A világon mindenhol van adócsalás"lásd az angol minisztereket",pedig ők nem annyit keresnek mint a magyar miniszterek.Az adócsalás mértéke a lényeg:nekem üzletem volt és ha nem csaltam volna adót,néhány hónap alatt becsukhattam volna.
2009.06.10 11:55:26egy hülyemagyar
Kedves Fonecher egyébként igaza van.
2009.06.10 12:05:50Közellenség
Szerintem az is a gond a közszférában, hogy kb 1 ember aki érdemi munkát végez és kb 4 aki az ellenőrzéseket hajtja végre. A 4 ellenőr mindig talál kifogást. Ha nem találna, saját munkája lenne értelmetlen. A 1 melós munkájának 50 %-át arra fordítja hogy az ellenőröknek megfeleljen ISO- Istensetudjahányezer felállított követelmények alapján. Aztán kiderül, hogy nem hatékony. A fejesek kitalálják, hogy egy teljesítménynövekedést ellenőrző űrlapot kell munka közben kitölteni. A dolgozó tölti, ellenőr húsos jutalmat kap. Ellenőrzéskor kiderül nincs rajta hosszú pecsét. A dolgozó figyel és ráteszi. Majd jön a dörgedelem, hogy a dolgozó nem dolgozik eleget, ezért új űrlap kitöltése lesz kötelező. Erre jött a válság és az ellenőrzést végzők főnökei kitalálták, hogy sok a melós fizetése mert nem dolgozik hatékonyan meg válság van. Melós fizetése csökken 10 %-kal. Mindenki örül, ujjong (a melóst kivéve). De senkinek eszébe nem jut két dolog. Az ellenőrök ill. a kitöltendő papírok számát csökkenteni.
2009.06.10 12:07:22egy hülyemagyar
Sesshomaru-nak!
Már csak az érdekelne hogy a közszférában konkrétan hol dolgozol?merthogy ilyen alpári a szókészleted?netán utcaseprő?
2009.06.10 13:38:20Dr. Eher
"nekem üzletem volt és ha nem csaltam volna adót,néhány hónap alatt becsukhattam volna"
És az ilyenek osztják az észt hogy vegyék el a becsületes adózók 13. havi fizetését...
2009.06.10 17:30:10Sárpac
egy hülyemagyar: 2007,2008,2009-ben a te nyugdíjadat mennyivel is emelték? Mert a közszféra fizetését csökkentették reál szinten legalább 25%-al, most ezt akarják még 8,3%-al megfejelni.
2009.06.10 17:53:31jahrn
"És az ilyenek osztják az észt hogy vegyék el a becsületes adózók 13. havi fizetését..."
Te mirol beszelsz? A TE fizetesed az EN befizetett adombol van.
2009.06.10 18:42:00vinyi
jahrn: ezt ki vitatta egy percig is?
2009.06.10 18:59:25Sárpac
jahrn: a te fizud is 2006óta csökkent ugye nem nőtt?
2009.06.10 20:00:14FGSuperman
álljon meg a menet
a sok félhüje megélhetési vállalkozó kezdjen el bekussolni
a többségetek nem fizeti be közel sem azt az adót amit kéne, egy 5 forintos golyórágóról is áfás számlát kértek, nem beszélve a céges (de csak én használom meg feleségnek, qrvának is vettem) ódi-król, amiből visszahúztok 5-ször annyi áfát, mint amennyit befizettek
lófaszt a seggetekbe
bugris hüjék vagytok
a közalkalmazottak már rég éhen haltak volna ha csak a ti adótokból lennének fizetve, mert bármilyen furcsa is de ők is adóznak, és sajnos a közalkalmazottak fizetnek be több adót, ergó ők tartanak el titeket is bugrisok, nem fordítva
szerinted miből kap a szipi-szopi kft-d ilyen-olyan támogatásokat?
mert hogy nem a te 0-ás vállalkozásodból az biztos
azt meg megemlítem, hogy nem egy olyan közalkalmazott-köztisztviselő van aki többet tesz az országért minden szinten, akár anyagi bevétel oldalon is, mint sok vállalkozgató akár összesen fog egész életében
2009.06.10 21:17:23jahrn
"a közalkalmazottak már rég éhen haltak volna ha csak a ti adótokból lennének fizetve, mert bármilyen furcsa is de ők is adóznak, és sajnos a közalkalmazottak fizetnek be több adót, ergó ők tartanak el titeket is bugrisok, nem fordítva"
1. Szerinted az allam honnan szedi azt a penzt amibol titeket kifizet?
2. Nezzuk ugy - adozo befizet x adot, ezert cserebe o jogosult szolgaltatasok igenybevetelere.
A valosagban ezen szolgaltatasok szinvonala olyan alacsony, h ertelmes ember ilyenkor szolgaltatot cserelne (de ez azt hiszem nem lenne illendo :) )
Pelda pl a sok okmanyirodas lehuto, akik ugy csinalnak mintha ok tennenek szivesseget nekem azzal h dolgoznak.
Erdemes lenne szetnezni hany helyen folyik ki a penz. Tobb olyan oktatasi intezmenyt ismerek ahol a vezetes ezerrel lop. Persze a helyi tanero kussol - pedig el kene kezdeni gondolkozni azon h aki az allam penzet lopja az a MI penzunket lopja.
3. A tuzoltok es egynemely egeszsegugyi intezmeny (baleseti sebeszet, mentok, szuleszet, szures/megelozes) dolgozoinak fizetes-emelesevel egyetertek es tamogatom. A tobbi meg talan kezdjen el dolgozni, es kevesebbet lopni (akinek nem inge..).
2009.06.11 08:11:13hell boy
Hogy mindenki tudja, mit is akarnak elvenni!
A 13. havi fizetés története
"A 13. havi bérnek semmi köze nincsen a hónapok számához.
A Gergely naptárhoz azonban igen.
Hazánkban a XX. század elején heti fizetést kaptak a dolgozók.
Mivel ez sok adminisztrációval járt a költségek csökkentése végett
nagyszüleink átálltak a havi bérfizetés rendszerére.
Osztásban igen jók voltak, s kiszámolták, hogy 52/4=13.
Majd társadalmi megegyezés született, hogy 12 hónapon keresztül havi
fizetést kapnak, s az elveszett négy hétben megtermelt fizetést 1 hónap
kifizetéseként kapják meg."
Ugye, milyen érdekes?
pl. USA-ban még most is heti fizetés van !!!
2009.06.11 19:24:16sesshomaru
"egy hülyemagyar"-nak
Ha már a szókészletem figyelmesen végigolvastad, akkor ugye a mondatok, netán a szöveg értelmét is felfogtad?
Jut eszembe:
"Már csak az érdekelne hogy a közszférában konkrétan hol dolgozol?merthogy ilyen alpári a szókészleted?netán utcaseprő?"
érdekelne hogy - innen egy "," hiányzik...
dolgozol?merthogy - itt elspóroltál egy szóközt, mondatot meg legalább néha illik nagy kezdőbetűvel kezdeni...
merthogy ilyen alpári a szókészleted? - szerintem ez kijelentő mondat akart lenni...
Inkább nem folytatom. Ha legközelebb nyelvészkedsz, több sikert hozzá, pajti...
2009.06.11 19:40:44FGSuperman
jahr
- van nem egy nem kettő olyan állami cég, szervezet amelynek az alkalmazottai pénzeket szednek be, hajtanak be - nem is keveset
1.persze lehet azt mondani, hogy ezt egy vállalkozó, gazdasági társaság fizeti be, de kérdem én ki a tököm fizesse be, ha ez nem tetszik el kell menni máshová, olyan helyre ahol nem kell az államnak semmit fizetni (fogsz vakarózni egy darabig míg ilyen helyet találsz) - vagy vegyen egy kapát és termelj magadnak a földeden krumplit életed végéig és edd azt
2. nyilván a szolgáltatások színvonalában lehet bizonyos esetekben kivetni valót találni (én is találok), nyilván nem kéne 2300 önkormányzat és minden hivatal felett egy qrvanagy vízfej, de erről nem az ott dolgozók tehetnek
az úgynevezett versenyszférában is van bőven bunkó ügyintéző, mánáger, eladó, pincér, stb - ott is fizetek valamiért, és nem feltétlenül vagyok megelégedve
én örülnék a legjobban, hogyha az állami cégeknél a közszolgák, köztisztviselők teljesítményarányosan kapnák a fizetést, esetleg piaci árakon dolgoznánk - hidd el én jól járnék
3. ezeknél a cégeknél a kezdő fizetéseknek el kéne érniük egy normális szintet, hogy menjenek oda dolgozni az emberek és ne adj isten jobban lehessen válogatni közölük, mert most sok esetben kapnak mindenki után - örülnek, hogy jön valaki
én ebbe a kategóriába tenném a fegyveres testületek dolgozóit is, mert a tekintély egyik alappillére sajnos, hogy ne minimálbérért dolgozzon egy rendőr
2009.06.11 19:53:31FGSuperman
és még egy dolog:
én köztisztviselőként dolgozom
eddig idén tőlem válság címen elvettek több mint nettó 200e forintot, és kb mégennyit vagy valamennyivel többet fognak elvenni, ha nem kapom meg a törvényben szabályozott jutalmamat (más kérdés, hogy az megér egy próbapert:-))
na most ezt a pénzt a versenyszféránál költöttem volna el (nyaralás, vásárlás)
így nem fogom
sőt a kevesebb pénzből még kevesebbet fogok költeni (nem megyek étterembe, nyaralni sem utazási irodával megyek majd, nem veszek új ruhát és a többi termékből sem veszem azt a mennyiséget, mint eddig vettem), mert spórolni kell
ugye milyen ördögi kör ez?