Lakásvásárlásnál 20% az áfa, ha a szerződést július 1-je előtt benyújtották a földhivatalhoz
2009.06.26. 13:11 - Index
Amennyiben az Országgyűlés hétfőn elfogadja a jövő évi adótörvény javaslatokat, úgy hatályba léphet az a módosítás is, amely a lakóingatlanok értékesítésénél – meghatározott feltételekkel – lehetővé teszi a már megkötött, és a földhivatalhoz benyújtott szerződések esetében június 30-át követően is a jelenlegi 20 százalékos áfakulcs alkalmazását - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Az Országgyűlés 2009. június 22-ei ülésén támogatta az erről szóló módosító indítványt. Ennek értelmében 2009. június 30-a után is teljes egészében a 20 százalékos áfa-mérték vonatkozik azokra a lakóingatlan-értékesítésekre, amelyeknél a tulajdonjog bejegyzésének alapjául szolgáló okiratot legkésőbb 2009. június 30-ig – tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének céljából – az ingatlanügyi hatósághoz (földhivatal) benyújtották.
A 2009. június 30. napjáig a földhivatalhoz benyújtott adásvételi szerződések esetén (ideértve a tulajdonjog fenntartással kötött adásvételt is), tehát a teljes ellenérték 20 százalékkal adózik, még abban az esetben is, ha a tulajdonjog bejegyzése nem történt meg.
A módosító indítvány kapcsán a végleges döntés meghozatalára az Országgyűlés 2009. június 29-ei ülésén kerül sor.


Kommentek
2009.06.26 13:38:13mbenedek
Botrány, hogy ez nem az ÁFA emelésekor jutott a kormány eszébe...
2009.06.26 14:12:15áfafaló
Vajon egyéb ingatlanra (pl. garázs) is vonatkozik ez kedvezmény????
2009.06.30 19:14:10pszab2
Most ezzel mi van? Megszavazták vagy nem? Egy sort nem láttam róla sehol.
2009.07.01 08:45:59pszab2
Senki nem tud semmit?