Spéder 10 százalék felett az FHB-ban

2009.08.03. 10:25

Engedélyezte Spéder Zoltánnak, illetve a tulajdonában lévő A64 Vagyonkezelő Kft.-nek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azt, hogy 10 százalékot meghaladó, de 20 százalékot el nem érő közvetett minősített befolyást szerezzen a tőzsdén jegyzett FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben - olvasható a határozat a felügyelet honlapján. Spéder Zoltán 2008 márciusában növelte 5 százalék fölé a közvetett befolyását a jelzálogbankban, 5,124 százaléknyi szavazati aránnyal. Jelenleg a bank igazgatóságának elnöke. Spéder Zoltán korábban az OTP alelnöke és vezérigazgató-helyettese volt. Az üzletember 1991 óta volt tagja az OTP Bank igazgatóságának. Több mint két éve, 2007 januárjában közös megegyezéssel távozott a banktól és lemondott minden ott viselt tisztségéről. Az FHB részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A részvény pénteken 13 forint erősödéssel 777 forinton zárt, több mint 81 millió forintos forgalomban. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 1.270 forint, a legalacsonyabb 470 forint volt.

(Spéder Zoltán az Index.hu Zrt. egyik közvetett tulajdonosa)