200 milliós bevételt eltitkoló céget csíptek fülön a vámosok
2009.10.14. 13:36 - Index
Csődbűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a Vám-és Pénzügyőrség Észak- alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy nyíregyházi székhelyű gazdasági társaság képviselője ellen – közölte a Vám- és Pénzügyőrség.
A kft. fizetésképtelensége miatt 2008-ban indult felszámolási eljárás, melyet eredményesen lefolytatni nem lehetett, mivel a képviselő nem bocsátotta rendelkezésre könyvelési iratanyagát, sőt a tevékenységet záró mérleg szerinti 35 millió forint értékű pénz-és tárgyi eszközzel sem számolt el. A társasággal szemben 27 millió forintot meghaladó összegben jelentettek be hitelezői igényeket, melyek az elvont vagyon értékéből kiegyenlíthetők lettek volna.
A pénzügyőr nyomozók további bizonyítékokra bukkantak, miszerint a gazdasági társaság 2007-ben 200 millió forint plusz áfa összegű vállalkozói díjat zsebelt be áruházak építéséért, mely bevételt nem könyvelte le, és nem is adózott utána.
Csődbűncselekmény miatt a nyomozók gyanúsítottként vonták felelősségre a nyíregyházi lakost, majd vádjavaslattal továbbították az ügyet az illetékes ügyészségnek, a nagy összegű vállalkozói díj tekintetében pedig adócsalás bűntett elkövetése miatt folyik nyomozás.




Kommentek
2009.10.14 13:47:03rakaz
Mikor lessz ebből itélet? Ismerve a mai
Magyar Királyi Igazság SZOLGÁLTATÁST.
2009.10.14 13:54:09bopat
hehe az az új recept?
2009.10.14 14:30:57bozgor
Ez nem meglepi. Szerintem itt majdnem tízmillió adócsaló él:(
De rakaz, a szencségit neki! Hun tanultad te az anyanyelvedet?
2009.10.14 14:32:28gftamas
Én szívesen vallanék be 200 milliós bevételt. :) Már ha lenne. :)
2009.10.14 14:43:05manya48
Mostanság nem lehet senki elég óvatos, ha valakivel üzletet akar kötni, ezért szeretnék mindenki figyelmébe ajánlati egy új szolgáltatást, mely a www.feketelista.hu címen érhető el, és pár száz Ft-ért meg lehet tudni az illető vállalkozásról, hogy van-e sara, ha igen, milyen, és felszámolás, csődeljárás alatt áll-e.