Kivégezték a balul sikerült észak-koreai pénzreform atyját

2010.03.18. 06:43 - MTI

Észak-Koreában kivégeztek egy korábbi, magas rangú kommunista vezetőt, mert őt tették felelőssé az ország tavalyi, balul sikerült pénzreformjáért, közölte csütörtökön a Yonhap szöuli hírügynökség. A hírt dél-koreai hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

Az észak-koreai fizetőeszközt tavaly novemberben 1:100 arányban denominálták, hogy letörjék a feketekereskedelmet, és a kötelező beváltás révén megfosszák tőkéjüktől az árucsempészeket. Hasonló pénzreformot utoljára 1959-ben hajtottak vége Észak-Koreában. Az észak-koreai pénz, a von újraértékelése miatt azonban megbénult az utcai piacok áruellátása, az árak az egekbe szöktek, a reform nyomán áruhiány keletkezett, és zavargások törtek ki az országban.

Mindennek következtében előbb menesztették Pak Nam Git, a kommunista Koreai Munkapárt pénzügyi és tervezési osztályának vezetőjét, a pénzreform atyját, majd pedig - mint a Yonhap írta - a múlt héten Phenjanban ki is végezték.

Észak-Koreában az elmúlt hónapokban újra kinyitott több száz piac, de a termékek árai emelkednek, és a választék is szegényes.

h i r d e t é s

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!