Malév: 24,4 milliárdos veszteség 2009-ben

2010.04.02. 18:55

Tavaly a Malév mérleg szerinti vesztesége elérte a 24,4 milliárd forintot, amihez egyszeri, 4,8 milliárd forint veszteség is hozzájárult; a 2010-es év első negyedéve a tervek szerint alakult, közölte a Malév pénteken. A Malév tavaly 20 milliárd forinttal kevesebbet fordított üzemelési kiadásokra az előző évinél. Ennek ellenére a meg nem nevezett nagyságú üzemi szintű veszteség "rosszabbul alakult" a 2008. évinél a bevételek csökkenése miatt.

A Malév közleménye hangsúlyozza, hogy a veszteség ellenére a magyar légitársaság jobban teljesített regionális versenytársainál 2009-ben, amely az iparág legsúlyosabb esztendeje volt. Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója a légitársaság tavalyi veszteségéről megjelent hírekre reagálva a közleményben kiemelte: míg az európai versenytársak átlagosan 7 százalékos utasforgalom-csökkenést szenvedtek el, a Malév 6 százalékos növekedést ért el. Az év első negyedévében 11 százalékkal bővült az utasforgalom. A közép-európai régióban a versenytársak bevétele 2009-ben átlagosan 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a Malév bevételei pedig ennél kisebb mértékben, 23 százalékkal csökkentek.

A Malév magyarázata szerint a mérleg szerinti veszteség jelentős része a Fokker 70-es repülőgépek visszaadásának és az azt megelőző karbantartásnak a költsége, amire a légitársaság nem különített el fedezetet és nem tervezte be a karbantartás költségét sem.

A Malév közlése szerint "a megbízhatatlan korábbi tulajdonosi viszonyok" szintén nagyban hozzájárultak a veszteséghez. A helyes finanszírozás hiánya miatt kedvezőtlenek voltak a beszállítóknál a feltételek, és drága volt a finanszírozás. A Malév számára előnytelen szerződések felülvizsgálatát megkezdte a menedzsment,  ezek átalakításától vagy megszünésétől további megtakarítás várható.

A kamatterhek tavaly négymilliárd forintot jelentettek, az összes pénzügyi kiadás pedig elérte a 15,6 milliárd forintot. A Malév 2008-ban 14,54 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget számolt el a 2008. évi beszámoló szerint. Akkor az üzemi szintű veszteség 10,75 milliárd forint volt. A pénzügyi terhek pedig összességében 18,63 milliárd forintot tettek ki, és a pénzügyi műveletek vesztesége 3,95 milliárd forint volt.