Orsolya
7 °C
17 °C

Hegedűs Éva lesz a Milton Bank vezérigazgatója

2010.05.17. 08:20

Hamarosan új név alatt fut a Milton Bank. A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Magyar Tőketársaság Zrt. ugyanis új név alatt kívánja működtetni a pénzintézetet. A vezérigazgatói posztra Hegedűs Évát - az OTP és a BG Hitel és Lízing Zrt. korábbi vezetőjét - kérték fel. A bank igazgatóságának elnöke Bartha Ferenc korábbi jegybankelnök - és Demján Sándor üzlettársa - lesz. A Napi Gazdaság érdeklődésére Hegedűs Éva megerősítette, hogy elfogadta a vezérigazgatói posztra való felkérést, és hozzátette, hogy ezzel egy időben a pénzintézet alelnöke is lesz. A most megújuló-átalakuló bankot 1985-ben hozták létre, Általános Vállalkozási Bank (ÁVB) Rt. néven, majd később a német WestLB AG tulajdonába került. A Wallis tavaly vásárolta meg a bankot, de néhány hónappal később eladta ezt a Napi Gazdaság Száz leggazdagabb magyar listájának élén álló Demján Sándornak. A vevő, az egymilliárd forint jegyzett tőkével létrehozott Magyar Tőketársaság bankja Demján Sándor korábbi sajtónyilatkozata szerint kizárólag magyar befektetéseket finanszíroz és a kis- és középvállalatokat tekinti elsődleges célpontnak.