Csak az adós kérhetné a devizahitel átváltását

2010.05.19. 22:21

Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter nem látja szükségesnek a költségvetés pénzbeli szerepvállalását a bajba jutott devizahitelesek megsegítésében, mint mondta, lehet garanciával és lehet az állam hatókörébe tartozó intézmények szervezésével, koordinálásával ebben részt venni. Matolcsy György, az m1 Az Este című műsorában szerdán megerősítette, hogy a bankoknak is szerepet kell ebben vállalniuk.

Elképzelésük szerint kizárólag az adott ügyfél, az adós kérésére lehetne a devizahiteleket forintra váltani - mondta a kijelölt gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ezzel ugyan az adós kiszűrné az árfolyamkockázatot, de még mindig fennáll a lehetősége, hogy nem tudja fizetni a lakása utáni kamatot és törlesztést. Ebben az esetben, nemzetközi példákra alapozva, lehetővé kellene tenni, hogy a tulajdont bérleti jogra váltsák - mondta Matolcsy György.

Szavai szerint jelenleg mintegy 1,5 millió embernek, 900 ezer családnak van devizahitele, amelyek átlagosan 13 év múlva járnak le.