Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

0,3 százalékkal nőtt a brit gazdaság

2010.07.12. 13:29

A brit statisztikai hivatal (ONS) végleges adatai szerint Nagy-Britannia hazai összterméke az előzetes becslésnek megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző negyedévhez képest és 0,2 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest. Az ONS megerősítette korábbi adatait, amely szerint a brit gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben lépett ki a recessziós periódusból, 0,4 százalékos GDP-növekedéssel az előző negyedévhez képest. A recessziós periódusban azonban a korábban jelzettnél nagyobb mértékben csökkent a GDP: a negyedéves növekedési adatok felülvizsgálata alapján az ONS megállapította, hogy a brit gazdaság teljesítménye 2008 második negyedévétől a 2009 harmadik negyedévéig tartó periódusban 6,4 százalékkal esett vissza, nagyobb mértékben a korábbi 6,2 százalékos becslésnél. A GDP csökkenése minden korábbinál nagyobb mértékű volt, a visszaesés hat negyedéven át tartott, és csak a tavalyi utolsó három hónapban ért véget. Akkor a GDP 0,4 százalékkal haladta meg az előző negyedévit, 2009 egészét tekintve azonban 4,9 százalékkal csökkent a brit gazdaság.