Olivér
1 °C
5 °C

Autonómok: a kormány bojkottálja az OÉT-et

2010.07.21. 12:29

A kormány bojkottálja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), és igyekszik meghiúsítani annak működését az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége szerint. Az érdekvédelmi szervezet szerdán közzétett állásfoglalásában megjegyzi, hogy ezzel a kormány kárt okoz a munkavállalóknak, hiszen rohamtempóban hoz, illetve módosít olyan törvényeket, amelyek sértik a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeit. A szakszervezeti szövetség emlékeztet: már jelezte, hogy partnernek tekinti a mindenkori kormányt, továbbá, hogy szorgalmazta az OÉT munkájának folytatását. A kormány viszont nem hajlandó erre, súlyosan sértve ezzel a társadalmi párbeszéd alapnormáit, valamint az ide vonatkozó törvények rendelkezéseit. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja ezt a kormányzati magatartást és határozottan tiltakozik ellene. Minden, ebből a helyzetből fakadó tárgyalási feszültségért, azok súlyosságáért a kormányzatot terheli a felelősség - tartalmazza az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének állásfoglalása.