Csökkent a Telenor bevétele

2010.07.21. 10:36

A Telenor Magyarország Zrt. a második negyedévben 41,383 milliárd forint bevételt és 17,397 milliárd forint kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, szemben az egy évvel korábbi 44,477, illetve 18,495 milliárd forinttal. A társaság közleménye szerint annak ellenére, hogy a Telenor mindent megtesz, hogy új termékekkel és szolgáltatásokkal lendületet adjon a piacnak, a rövid távra vonatkozó pénzügyi számok még mindig a recesszió hatását tükrözik. Az árbevétel 3,1 milliárd forinttal maradt el 2010 második negyedévében az egy évvel korábbitól, ami főként a hívásvégződtetési díjak 2010. januári csökkentéséből fakadó összekapcsolási árbevétel visszaesésével, valamint a kimenő hívásokból származó árbevétel csökkenésével magyarázható. A piaci hatások miatt az előfizetések száma 28 ezerrel, 3,554 millióra csökkent a negyedév végére. A legnagyobb visszaesés a feltöltőkártyás ügyfelek szegmensében történt. A Telenornak a használt kártyák száma alapján számított negyedév végi piaci részesedése 32,9 százalék volt, ami enyhe csökkenés 2010 első negyedévéhez képest. A beruházási költségek 3 milliárd forintot tettek ki 2010 második negyedévében, és 17 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. Az idei beruházásait a Telenor a mobil szélessávú technológiára összpontosítja.