Gyuris Dániel vezérigazgató távozik az FHB-tól

2010.10.22. 17:26

Távozik az FHB Jelzálogbanktól Gyuris Dániel vezérigazgató, aki 1999 óta vezette a bankot. A bank vezetésével Harmati Lászlót és Köbli Gyulát bízták meg társ-vezérigazgatókként - közölte az FHB pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Gyuris Dániel 2010. október 22-i hatállyal lemondott igazgatósági tagságáról, és ugyanezen nappal vezérigazgatói munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt. Ezzel egyidejűleg Gyuris Dánielnek az FHB bankcsoport tagvállalatainál betöltött valamennyi tisztsége is megszűnt.
A bank vezetésével az igazgatóság október 22-től kezdődően Harmati Lászlót és Köbli Gyulát bízta meg, akik társ-vezérigazgatókként fognak tevékenykedni a bankcsoportban jelenleg betöltött tisztségeik és feladataik megtartása mellett.

Harmati László az üzleti vezérigazgatói posztot, Köbli Gyula a stratégiai és pénzügyi vezérigazgatói posztot tölti be.

Harmati László 2002 óta az FHB igazgatóságának tagja és eddig a bank üzleti vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 2000-től 2002-ig a Magyar Nemzeti Bank szabályozáspolitikai főosztályát vezette, 1998 és 1999 között a Pénzügyminisztériumban, 1996 és 1998 között pedig a Nemzetközi Bankárképző Központban dolgozott.

Köbli Gyula 2010 áprilisa óta tagja az igazgatóságnak és eddig pénzügyi vezérigazgató-helyettes volt. 2005 és 2008 között az OTP Bank Nyrt.-nél ügyvezető igazgatóként, 2004 és 2005 között a HVB Leasing Hungary Zrt. ügyvezető igazgatójaként dolgozott, azelőtt pedig 1996 és 2004 között a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-nél dolgozott vezetői pozícióban.