Meghalt a G'Roby alapítója

2010.11.24. 13:23 Módosítva: 2010.11.24. 16:16

Az ismert magyar kiskereskedelmi cégcsoport, a G’Roby alapítója és névadója november 19-én este tragikus körülmények között elhunyt - közölte a cég. Gárdonyi Róbert és 21 éves fia Dél-Afrikában túráztak, ahol terepjárójukkal, eddig ismeretlen körülmények között, frontálisan ütköztek egy másik autóval. Mindkét jármű vezetője és egy-egy utasa a helyszínen meghalt. Gárdonyi korábban rendszres résztvevője és támogatója volt az afrikai Bamako-ralinak, most azonban saját szervezésben akarták bejárni a kontinens déli országait. A túrához a helyszínen béreltek terepjárót.

A G’Roby cégcsoport vezetését évek óta öttagú igazgatóság látta el, amely az alapító nélkül teljes hatáskörrel működik tovább, halála a cég működését nem veszélyezteti, áll a közleményben.

A cég 1992-ben alakult, Budán a Margit krt. és Szász Károly utca sarkán nyitották meg az első élelmiszer és háztartási vegyi áru üzletüket, ami mindössze 160 négyzetméteres aszfalt padlós, salgó állványos kis üzlet volt.

Mára 6 szupermarketet üzemeltetnek Budapesten, és 2000 óta működik az online rendelés és házhozszállítás, 22 autóval Budapesten és Pest megye nagy részére. A cég 1 milliárd Ft körüli forgalmat bonyolít le és bruttó 6 milliárd Ft bevételre tesz szert éves szinten, nyilatkozta a néhai Gárdonyi Róbert a Partnerinfo-nak.

Az alapítón kívül négy igazgató felelős az áruforgalomért, kereskedelemért, értékesítésért, a számítástechnikáért és a cég gazdaságáért. Az alkalmazottak száma összesen 350 körül van.

Az online áruház 2009-ben „Fair Business” minősítést kapott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport