A szektorra kivetett különadó és a gazdasági helyzet miatt valószínűleg 2010-ben is veszteséges volt a lízingszektor, Dunavölgyi Mária, a Lízingszövetség elnöke azonban az idén már javuló kilátásokkal és azzal számol, hogy 2011 az áttörés éve lehet a szektor számára.
A szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, hogy a szerződésszám kevésbé, de az új kihelyezések összege még csökken. A lízingcégek tavalyi új kihelyezése 300 milliárd forint volt, 35 százalékkal alacsonyabb mint a megelőző évben, de Dunavölgyi Mária szerint az idén már megindulhat a bővülés, amelynek üteme azonban erősen függ a kormány reformcsomagjától.
Lévai Gábor főtitkár arról számolt be, hogy mivel egyes szegmensekben harmadik éve tart a beruházások halogatása, amiben az idén fordulatot vár és arra számít, hogy egyes területeken jelentősen bővülhet az új kihelyezések értéke.
Idén a lízing gazdaságélénkítő szerepének erősítését célozta meg a szövetség a lakossági és vállalati finanszírozás területén is. Fontos feladatnak nevezte az elnök a lízing ismertebbé és elismertebbé tételét, különös tekintettel arra, hogy a lízingcégek devizahitelezését nem korlátozták. A devizában nyújtott hitelek után ugyanis jelzálogot ugyan nem, de tulajdonjogot továbbra is be lehet jegyezni