Kína a legnagyobb befektető Brazíliában

2011.07.05. 12:25

Kína az idén 9 milliárd dollárt készül befektetni Brazíliában, ennek felét a legfejlettebb technológiájú iparágakba.

Alessandro Teixeira brazil ipari, kereskedelmi és fejlesztési miniszterhelyettes - aki a China Daily keddi számában nyilatkozott - elmondta: országa egyelőre 70 százalékban elsődleges nyersanyagokat ad el Kínának, amely tavaly, a befektetések összegét tekintve az elsőszámú befektető ország volt Brazíliában. Ugyanakkor egyre inkább arra törekszenek, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat más, fejlett technológiai területekre is kiterjesszék.

2009 végi állás szerint a Brazíliában addig összesen befektetett 12,67 milliárd dollárnyi kínai működőtőke 45 százaléka az energiaiparba, 20 százaléka a mezőgazdaságba, 20 százaléka a bányászatba került. Tavaly erről a szintről 17 milliárd dollárra nőtt az összes befektetési érték, és Kína ezzel átvette az első helyet az addig vezető Egyesült Államoktól a Brazíliában befektető államok sorában.