Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Több pénzt önt a gazdaságba a brit jegybank

2011.10.06. 15:44

Változatlan szinten, a több mint két és fél éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartotta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A testület ugyanakkor 75 milliárd fonttal megtoldotta a brit gazdaságba juttatott eddigi 200 milliárd fontos (68 ezer milliárd forintos) élénkítő célú likviditási injekciót, vagyis további mennyiségi enyhítésbe kezdett.

A brit központi bank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta, vagyis harmincegy hónapja tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már ezt megelőzően, a 2009. januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult 1,50 százalékos akkori kamatszint is történelmi mélypont volt. Az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.

A Capital Economics - az egyik vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég - a brit jegybank csütörtöki döntése után adott gyorskommentárjában közölte: véleménye szerint "nagyon erős" az esélye annak, hogy a mennyiségi enyhítés most bejelentett bővítése nem az utolsó ilyen lépés a Bank of England részéről. A ház azt jósolja, hogy a jegybank jövő februárban újabb 75 milliárd fontos likviditásinjekciót jelent be, de az elemzés szerint még az sem feltétlenül jelenti majd a mennyiségi enyhítési program végét.

A ház szerint ugyanakkor "túlzott derűlátás lenne abban reménykedni", hogy az újabb jegybanki likviditáspótló hullám jelentősen javítaná a brit gazdaság kilátásait. A Capital Economics elemzői úgy vélik, hogy "továbbra is ijesztően magas" az újabb brit recesszió kockázata.