Árpád
3 °C
12 °C

Egy éven belül áll helyre az OMV líbiai kitermelése

2011.10.14. 11:02

Az OMV osztrák olaj- és gázipari cég líbiai olajtermelése 12-18 hónapon belül éri el a februárban kezdődött népfelkelés előtti szintet, közölte az osztrák vállalat szóvivője pénteken.

Hozzátette, hogy néhány olajmezőn, amelyet az OMV aknáz ki, már az év végéig újraindulhat a termelés. Az OMV napi 33 ezer hordó kőolajat bányászott korábban Líbiában, ami a cég teljes termelésének közel 10 százaléka. A hónap elején a líbiai átmeneti kormány egyik vezető tisztségviselője úgy vélte, hogy az ország olajtermelése egy-másfél év múlva éri el a normális szintet.

Korábban a líbiai állami olajvállalat (NOC) egyik tisztségviselője arról beszélt, hogy az ország olajtermelése októberben eléri a napi 500 ezer hordót, ami közel harmada a népfelkelés kezdete előtti mintegy 1,6 millió hordónak. Az idei év elejéig Líbia a világ 17. legnagyobb olajtermelője volt, Afrikában pedig a harmadik legjelentősebb. Líbia rendelkezik az afrikai kontinens legnagyobb olajkészletével. Olajtermelésének 85 százalékát Európába exportálta.