Hároméves csúcson az amerikai infláció

2011.10.19. 15:03

0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben az Egyesült Államokban. Harmadik hónapja tart az emelkedés, augusztusban 0,4 százalékkal emelkedtek az árak. A tizenkét havi infláció 3,9 százalék volt szeptemberben, három éve a legmagasabb - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdai közleményéből.

A szélsőségesen ingadozó energia- és élelmiszerárak nélkül számolt szeptemberi maginfláció 0,1 százalék volt az augusztusi  0,2 százalék után. A szakértők 0,2 százalékra számítottak szeptemberre. Éves összevetésben 2,0 százalék volt a maginfláció, 2008 novembere óta a legmagasabb, és ezzel elérte az amerikai központi bank (Fed) által meghatározott célsáv két százalékos felső határát.

A havi alapon számolt infláció emelkedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy az energiaárak 2,0 százalékkal emelkedtek az augusztusi 1,2 százalék után. Az élelmiszerárak az augusztusi  0,5 százalékos növekedésnél szerényebben, 0,4 százalékkal nőttek.