Idén hatodszor osztják ki a Tarnói Gizella-emlékdíjat
Idén február 2-ig lehet jelentkezni az Élet és Irodalom szerkesztősége által munkatársuk, a 2006-ban elhunyt Tarnói Gizella emlékére alapított díjra. A díjjal, már hatodik éve, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírókat ismerik el.
A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj, stb.) nincsenek, a pályázati anyagot a szerkesztőség címére kell eljuttatni (1450, Budapest, pf. 84.) Az alapítók fenntartják a jogot, hogy a kuratórium, melynek tagjai Bokros Lajos, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva, pályázatot be nem nyújtó újságírót is részesíthessen az elismerésben. A díjazott százezer forintot és Kovács Péter alkotását kapja.
Az elmúlt években az Index szerkesztőségének munkatársai háromszor is elnyerték a Tarnói emlékdíjat. Tavaly Jenei Miklós, a gazdaság rovat munkatársa kapta az elismerést, egy évvel korábban Szentkirályi Balázst, a gazdaság rovat jelenlegi vezetőjét díjazták, míg 2012-ben Haász János akkor gazdasági rovatvezető munkáját ismerte el a kuratórium.