Ecoblog

Devizahitelesek nyertek pert bankok ellen

2013. április 11., 15:19 Módosítva: 2013.04.11 15:19
949

Pert nyert első fokon két devizahiteles a bankjával szemben, mert - amint a Debreceni Törvényszék csütörtöki ítélete kimondja - a kölcsönszerződés csak jogokat biztosított a pénzintézeteknek a kamatemelésre, ezzel kapcsolatos kötelezettségeket viszont nem rótt rájuk.

Érvénytelen az egyoldalú szerződésmódosítás

Tatár Tímea, a bíróság szóvivője elmondta, hogy a törvényszék érvénytelennek mondta ki a szerződések azon pontjait, miszerint a kamat és kezelési költség változó mértékű, és a hitelező a kölcsönszerződés fennállása alatt jogosult egyoldalúan megváltoztatni.

A nem jogerős ítélet szerint a két ügyfél esetében 2007, illetve 2008 óta jogosulatlanul módosították a szerződéseket és emelték a kamatokat a bankok.

A szóvivő szerint a jelzálog típusú kölcsönszerződések alapján a pénzintézet akkor változtathatja – egyoldalúan - a hiteldíjat, ha változnak a bankközi hitelkamatok, a fogyasztói árindex, a jegybanki alapkamat, az állampapírok hozama, ha nő a hitelszámla-vezetési költség, vagy ha a hitelezőre nézve romlanak a lakossági hitelek kockázati tényezői. A bíróság megállapította, hogy a hiteldíj egyoldalú módosítására vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelen, mert sérti az arányosság, az átláthatóság és a szimmetria elvét.

Formailag rendben, tartalmilag nem

Az arányosság tekintetében a bíróság kimondta ,hogy a szerződési feltétel ugyan formailag jogszabályba nem ütközik, tartalmilag azonban "üres", a pénzintézet kontroll nélküli bármikor egyoldalúan az ügyfélre terhelheti a többletköltséget. Mindez a bank számára indokolatlan és egyoldalú előnyt, az ügyfél számára pedig indokolatlan és egyoldalú hátrányt jelent. A szerződési feltétel ugyanis a bíróság álláspontja szerint sérti az átláthatóság elvét, mert az ügyfél a szerződés megkötésekor nem tudhatja előre, hogy a szerződésben rögzített kamatok és költségek milyen mértékben emelkedhetnek a későbbiekben. Az egyoldalú alperesi szerződésmódosítások tartalma előre nem kiszámítható és nem kontrollálható.

A szimmetria elvét pedig azért nem teljesíti a megsemmisített feltétel, mert a bíróság szerint az lenne az elvárható, ha a változó körülményekből eredő hátrányok mellett az ügyfelek az előnyökből is részesülnének. Jelen esetben azonban az érvénytelenített rendelkezés csak jogot biztosít a pénzintézetnek, kötelezettséget nem - ismertette Tatár Tímea.

Indulnak a csoportos perek

Egy hete elindult az első hazai csoportos devizahiteles per a Fővárosi Bíróságon. A felpereseket-károsultakat szervező Axermix-csoport a belga székhelyű AXA Bankot hívta perbe, harminchárom devizahiteles ügyében, ami összesen 200 millió forintnyi hitelt érint. A bíróságtól azt kérik, hogy a bíróság mondja ki a harminchárom devizahitelre a semmisséget, azaz állítsák helyre az eredeti, a hitel felvételét megelőző állapotot.

A devizahitelesek szerint még az egy összegben történő kifizetés is méltányosabb lenne, mint a jelenlegi helyzetük. A szervező Axermix-csoport elmondta: jelenleg összesen 5 pertársaságot indított az Axa Bank Europe és kettőt az Erste Bank ellen, az összes perérték pedig túllépi az egymilliárd forintot.

Műveleti központot nyit Nyíregyházán a Raiffeisen

2012. november 29., 12:11 Módosítva: 2012.11.29 12:11

A Raiffeisen Bank Zrt. a Nyíregyházi Főiskolán alakítja ki új pénzintézeti műveleti központját - jelentette be a bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a szabolcsi megyeszékhelyen. Martin Melkowitsch a városi közgyűlés ülésén elmondta: a központ az első beruházási ütemben mintegy százötven embernek ad munkát. A Raiffeisen május végén jelentette be, hogy új műveleti centrumát a magyar kormány és a nyíregyházi önkormányzat támogatásával Nyíregyházán alakítja ki; a nyírségi nagyvárost egy évig tartó elemzés után, számos külföldi és tíz magyar nagyváros közül választották ki.

Bankszünetek a hétvégén

2012. október 20., 10:42 Módosítva: 2012.10.20 10:42

Rendszerkarbantartás miatt a hétvégén nem áll majd az ügyfelek rendelkezésére a Citibank, a Raiffeisen Bank és az FHB Bank számos szolgáltatása sem, írja Pénzcentrum.hu. A leállások többek között érintik a netbank, a telebank és a készpénzfelvételi funkciókat is. A Citibank szolgáltatásai október 21-én hajnali egy órától előreláthatólag délután egyig, A Raiffeisen bank szolgáltatásaioktóber 20. hajnali kettő és hat óra között, valamint október 22. éjfél és hajnali hat óra között, az FHB bank szolgáltatásai pedig október 22. reggel nyolc órától október 22. délig nem lesznek elérhetőek.

A lakástakarékot sem pörgette meg a végtörlesztés

2012. szeptember 25., 07:47 Módosítva: 2012.09.25 07:48
16

A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát, az MTI által megkérdezett két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól.

Az OTP Lakástakarék új szerződéseinek a száma ugyan enyhén emelkedett, de ennek okát elsősorban a díjmentes számlanyitásnak tudják be. Az árfolyamgát hatása viszont még nem érzékelhető. A háztartások akkor mernek majd azon gondolkozni, hogy mire használják fel az árfolyamgát miatti megtakarítást, amikor ténylegesen, hosszabb távon érzékelik annak havi nagyságát. Ezért ez a pénztár arra számít, hogy jövőre, az idén árfolyamgátat választó lakáshitelesek nagyobb számban kötnek lakás-takarékpénztári szerződést. Ezt a megtakarítást - lejáratkor - az eredeti hitel előtörlesztésére fordíthatják.

A Fundamenta sem érzékeli a végtörlesztés serkentő hatását, pedig racionális lenne az ügyfelektől a csökkenő havi teher miatt felszabaduló pénzt lakás-takarékpénztárba tenni. Azzal számolnak, hogy miután az árfolyamgát választásával sokan kivárnak, így számottevően csak jövőre hozhatnak ilyen döntést. Az OTP Lakástakarék tapasztalatai szerint érezhető a piacon, hogy az ügyfelek tudatosabbá váltak, és fontosabbá vált számukra az öngondoskodás. A 30 százalékos, évi akár 72 ezer forintos állami támogatással bíró lakástakarék előtakarékosságot egyszerre több családtag is igénybe veheti.

Egy nemrég megjelent kormányrendelet módosított néhány lakás-takarékpénztári szabályt. Az OTP Lakástakarék ebből azt emelte ki, hogy az ügyfélnek a korábbi 90 nap helyett - november tizedikétől - 120 nap áll rendelkezésére a lakását, házát érintő, lakástakarékból finanszírozott felújítások számláinak bemutatására. A Fundamenta fontosnak tartja azt, hogy már a szerződés megkötésekor lekérdezhető lesz, az adott ügyfélnek jár-e állami támogatás, vagyis máshol nem vesz-e igénybe már állami támogatást. A teljes hiteldíj mutató (THM) számítása pedig úgy változik, hogy pénztári kölcsön esetén egy közös (aggregált) THM kerül alkalmazásra, amely egységesen tükrözi az áthidaló kölcsön, majd a lakáskölcsön terheit.

Német bankokat vizsgálnak a Barclays miatt

2012. július 5., 15:21 Módosítva: 2012.07.05 15:48

A német bankfelügyelet is vizsgálódik, hogy történt-e kamatmanipuláció németországi pénzintézeteknél. A Bafin szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a hatóság azt vizsgálja, hogy működi-e a bankoknál olyan ellenőrző mechanizmus, amely kiszűri, illetve megakadályozza a kamatok manipulálását.

A vizsgálat a nagy-britanniai bankbotrány kirobbanása után indult el, miután kiderült, hogy az egyik legnagyobb brit lakossági és befektetési bankcsoport, a Barclays befektetési ágazatának kereskedői még a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt éveken át manipulálták a globális, illetve az euróövezeti irányadó bankközi kamatlábakat, a Libort és az Euribort. Azóta a Barclays mellett már más óriásbankok is vizsgálat alatt állnak, köztük például a Royal Bank of Scotland és az HSBC. A kamatlábak manipulálása miatt kirobbant botrány után a Barclays elnöke és vezérigazgatója is távozott posztjáról.

A német bankfelügyelet szóvivője arról nem nyilatkozott, hogy Németországban mely bankoknál folytatnak vizsgálatot.

Túlterheltek az Európai Központi Bank dolgozói

2012. július 3., 11:16 Módosítva: 2012.07.03 11:16

Krónikusan túlterhelt az Európai Központi Bank dolgozóinak nagy része, a munkavállalók érdekképviselete szerint ez már veszélyezteti az intézmény működését. A Financial Times Deutschland ismertetett egy belső felmérést, amely szerint a megkérdezett alkalmazottak 80 százaléka túlzottnak érzi a munkaterhelést. Csaknem 20 százalék úgy érzi, hogy a nehéz munka jelentős mértékben és hátrányosan befolyásolja a magánéletét, 16 százalék pedig attól tart, hogy az állandó stressz súlyos egészségi következményekkel járhat.

A dolgozók érdekeit képviselő Nemzetközi és Európai Közszolgálati Szakszervezet szerint a felmérés azt mutatja, hogy a munkavállalókra nehezedő teher "működési kockázatot" jelent. Az EKB a jelenlegi alkalmazotti létszámmal nem tudja ellátni feladatait, "nem is beszélve az intézményre a jövőben háruló újabb, egyre fontosabb feladatokról" – írta a szakszervezet az intézmény vezetőinek küldött levélben.

Az államadósság-válság elmélyülése óta az euróövezet frankfurti székhelyű központi bankjánál gyakran éjszaka és hétvégén is dolgoznak. Tovább növeli a terhelést a görög, az ír és a portugál államháztartási kiigazító program végrehajtásának rendszeres helyszíni ellenőrzése. Ráadásul a június végén tartott uniós csúcson kötött megállapodások értelmében az EKB tevékenységi köre hamarosan tovább bővül, az intézmény keretei között hozzák létre az új euróövezeti bankfelügyeleti hatóságot.

Az EKB-nál jelenleg 1.500-an dolgoznak. Mario Draghi, az EKB elnöke június közepén egy állománygyűlésen létszámfejlesztést ígért. A banknál arra számítanak, hogy 50-60 embert vesznek fel. Az EKB ezt hivatalosan nem erősítette meg.

Hatszor díjazták a Citi privátbankját

2012. március 22., 10:46 Módosítva: 2012.03.22 10:46

A Citibank Magyarország Citigold privátbanki üzletága első helyezést nyert a befektetési termékek választékkínálata kategóriában az Euromoney magazin 2012-es Privátbanki és vagyonkezelési szolgáltatások felmérésén. Ezen a győzelmen felül a Citibank Magyarország befektetési tanácsadást végző csapatát szintén első helyezéssel méltatták a devizatermékek, a strukturált termékek, az opciós termékek, a nem-művészeti jellegű luxus befektetési termékek, valamint a nemzetközi szolgáltatások kategóriákban, közölte a bank.

Elvéreztek az USA bankjai a stresszteszten

2012. március 14., 15:42 Módosítva: 2012.03.14 15:42

Az amerikai nagybankok jó egyötöde nem állta ki a Fed legfrissebb stressztesztjének próbáját: a vizsgált 19 bankból 4-nek nincs elegendő saját tőkéje a válsághelyzetek esetére - állapította meg a Fed kedden kiadott értékelésében. A Fed azonban ezzel együtt is kielégítőnek ítélt az eredményt.

A vizsgálatban a nagyságra harmadik amerikai bank, a Citigroup is elbukott, mellette a SunTrust, a MetLIfe és az Ally. A mostani stressztesztben a tőkemegtérülési mutatónak a stresszforgatókönyvi körülmények között legalább 5 százaléknak kellett lennie. Az amerikai bankszövetség túl keménynek minősítette a feltételeket. A vizsgálat kapcsán ugyanakkor a Fed dicsérte, hogy a bankok az elmúlt években visszafogták osztalékkifizetéseiket: a 2006-os átlag 38 százalékról 15 százalékra csökkent.

A harmadik legnagyobb lengyel bank jön létre

2012. február 28., 11:53 Módosítva: 2012.02.28 11:54

Lengyelország harmadik legnagyobb pénzintézete jön létre a Banco Santander és a belga KBC lengyel érdekeltségeinek összevonásával.

Keddi bejelentés szerin a spanyol Banco Santander egyesíti a belga KBC bank- és biztosítócsoport lengyelországi Kredyt Bank leányát saját ottani érdekeltségével, a Bank Zachodni WBK-val, és ezzel egy 5 milliárd eurós érdekeltség alakul ki.

A Santander 6,96 BZ WBK részvénnyel fizet minden Kredyt Bank 100 részvényért. 
Az egyesülés után a Santander 76,5 százalékos részesdéssel bír majd az új bankban, míg a KBC 16,4 százalékkal. A KBC, amely  a későbbiekben várhatóan teljesen kilép az egyesült bankból, rögtön az összevonás után 10 százalék alá viszi tulajdonhányadát. Az egyesülés után fennmaradó részt kisbefektetők kezében lesz. 
Az egyesüléssel létrejövő új banknak 899 fiókja és több mint 3,5 millió ügyfele lesz.   
A Bank Zachodni WBK és a Kredyt Bank is tőzsdén jegyzett cég Varsóban. Az egyesülő bank is tőzsdén marad.

A KBC tavaly júliusban változtatott az Európai Bizottsággal kötött alkuján, amelyben a 2008-209-es pénzügyi válság idején kapott 7 milliárd eurós állami támogatás fejében a CSOB cseh fiókbank és egy privátbanki tag (KBL) eladására kötelezte el magát. Az új megegyezés értelmében a tervezett cseh és magyar értékesítések helyét a lengyel Kredyt Bank és az ugyancsak lengyel Warta biztosító vette át. Ez utóbbit már el is adta a KBC.

OTP: Két számjegyű növekedés a cél

2012. február 24., 10:36 Módosítva: 2012.08.15 17:03

Az OTP célja 2012-ben a két számjegyű növekedés elérése a magyarországi vállalati szegmensben, nyilatkozta Bencsik László az OTP vezérigazgató-helyettese. A lakossági hitelezésben a bank meg kívánja őrizni jelenlegi piaci részesedését, mondta a vezető a Reuters-nek adott interjújában.

Az OTP likviditási helyzete továbbra is erős, ezért kicsi annak a valószínűsége, hogy az OTP éljen az MNB által nyújtott likviditásnövelő eszközökkel. Igencsak ambiciózus terveink vannak a magyar piacon, mondta Bencsik az interjúban, elsősorban a magyarországi vállalati szegmensben terjeszkedne az OTP, ezen a piacon idén két számjegyű növekedés elérése a cél az új hitelkihelyezésekben.

Az OTP jelenleg azon dolgozik, hogy olyan konstrukciót dolgozzon ki, amellyel a helyi önkormányzatok devizahitel problémáit tudják orvosolni, ezen a piacon ugyanis az OTP pozíciója domináns.  Bencsik azt is elmondta, hogy az OTP a magyar makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban nem annyira borúlátó, mint az Európai Bizottság, a bank az előrejelzéseiben gazdasági stagnálással számol Magyarország esetében, szemben az 0,1 százalékos csökkenéssel, amit az Európai Unió jelez előre. Az OTP véleménye szerint Magyarország idén elkerülheti a recessziót.

Rekordot döntött a kínai bankok nyeresége

2012. február 19., 13:57 Módosítva: 2012.02.19 13:57

Rekordnagyságú, 1,04 ezer milliárd jüan (165 milliárd dollár) nyereséget értek el tavaly a kínai bankok, 15,8 százalékos növekedéssel 2010-hez képest - közölte honlapján a kínai bankfelügyelet. A profitnövekedés üteme elmarad a 2010-es 34,5 százaléktól, viszont meghaladja a 2009-es 14,6 százalékot. A statisztika az összes kínai kereskedelmi bankra kiterjed, így a világ legjobb nyereségtermelő képességű bankjai, a Commercial Bank of China és a China Construction Bank is köztük van.

Szombaton a kínai központi bank csökkentette a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségét, ezzel mintegy 350-400 milliárd jüannal növelve hitelezőképességüket. A kötelező tartalékolás mérséklését a gazdaság lassulása tette szükségessé, lehetőségét pedig az infláció mérséklődése teremtette meg.

Ugyanakkor a kínai kormány nemrégiben olyan új szabálytervezetet körvonalazott, amely korlátozná a bankokat a magas díjak és jutalékok felszámításában. Elemzők szerint ezek, valamint a kínai gazdaság óriási hiteléhsége tartja elsősorban magasan a banki profitokat.

Távozik a román CIG vezére

2012. január 31., 15:03 Módosítva: 2012.04.19 15:50

A CIG Pannónia Életbiztosító közölte, hogy a mai napon közös megegyezéssel megszűnt Csepeli Sándornak, a társaság romániai fióktelepe vezérigazgatójának munkaviszonya.

Mint emlékezetes, a biztosító 2011 őszén átalakította romániai tevékenységét, amelynek eredményeképpen a jövőben határon átnyúló szolgáltatás keretében közvetíti életbiztosítási termékeit, a korábbi fióktelep általi értékesítéssel szemben.

A változással Csepeli Sándor munkaköre és munkaviszonya a mai nappal megszűnt. A hátralévő időben a fiókteleppel, és az átállással kapcsolatos teendőket Madalina Pirvulescu, az S.C Tisia Expert S.r.l. ügyvezetője látja el - olvasható a biztosító közleményében.

Tőkeemelés a Raiffeisennél

2011. december 23., 10:50 Módosítva: 2012.01.07 17:09

A Raiffeisen Bank Zrt., az igazgatóság döntése alapján 106 milliárd forint összegű alaptőke emelésről döntött, közölte a pénzintézet pénteken.

Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója közölte: a tőkeemelés újabb bizonyítéka a bank Magyarország iránti elkötelezettségének, még ebben a nehéz és kihívásokkal teli környezetben is. A tőkeemelés emellett biztosítja, hogy a Raiffeisen Bank továbbra is fontos szerepet töltsön be a magyar pénzügyi szektorban, áll a közleményben.

A Raiffeisen december közepén erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy 141 fiókjából tízet megszüntet, miközben folytatja a korábban  megkezdett leépítéseket, illetve egyéb módon is igyekszik csökkenteni személyi kiadásait.