Ajtócsapkodás is volt Paks miatt

2014.02.20. 14:05 Módosítva: 2014.02.20. 14:21

Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a paksi beruházásról is faggatták a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában. Az orosz hitellel kapcsolatban általánosságban véve kijelentette, hogy "jó kamattal, olcsó kamattal kapjuk az oroszoktól a hitelt" – írja a Portfolio.hu. Emlékeztetett: "egy 10 éves beruházási periódus után, majd egy féléves beüzemelési időszak után kezdenek el működni a blokkok, 2025-ben indulhatnak el, ezt követően kell a hitelt visszafizetni".

"Olyan hitelkonstrukciót alakítottunk ki, amelynek az első szakaszában 3,95 százalék, utána 4,5 százalék, 4,8 százalék, majd végül az utolsó 7 évben 4,95 százalékos eurókamatot kell az országnak fizetnie" - tette hozzá. "Magyarország úgy tud a beruházáshoz pénzt kapni, hogy az olcsóbb, mintha mi saját magunk külföldről vettünk volna fel hitelt. Vagyis Magyarország a pénzpiacokon nem tud ilyen olcsón hitelt szerezni, az oroszok olcsóbban tudnak hitelt felvenni, és így az orosz forrásköltségen kapjuk meg ezt a pénzt" - részletezte Varga, aki összefoglalóan annyit mondott még: "jól jártunk ezzel a hitellel".

Arra is kitért, hogy Magyarországnak lehetősége van az előtörlesztésre. Azért vállalt Magyarország ilyen konstrukciót (sávos kamatozást), "hogy Magyarország érdekelt legyen abban, hogy előtörlesszen" – mondta.

Arról is beszélt, hogy "11-12 milliárd euró lesz a paksi beruházás, ennek 80 százalékát adják az oroszok, 20%-át kell fizetnie a magyar félnek". "Az orosz kivitelező cég tendereztetni fogja a beszállítókat, ami azt jelenti, hogy a lehetőség szerinti legjobb árat kívánják elérni. Nekünk ott van szerepünk, hogy ahhoz, hogy a kifizetés megtörténjen, a magyar fél jóváhagyása szükséges. Van egy kontrollszerepe a magyar félnek, amit mindig tudunk érvényesíteni" – fejtette ki Varga, de itt sem beszélt arról, hogy ki viseli az árfolyamkockázatot ennél a 10 milliárd eurós devizahitelnél.

Volt ajtócsapkodás is

Arra a kérdésre, hogy nem kellett volna-e a dokumentumokat az aláírás előtt bemutatni a Parlamentnek, Varga úgy válaszolt: "egyszerűbb lett volna valóban, ha tavaly év végéig le tudta volna zárni a kormány a tárgyalásokat". "Egy ilyen megállapodás millimétereken vagy centimétereken is múlik. A kamat mértékén akár sok milliárd forint is múlhat. Itt azért észnél kellett lenni. A kollégáim nagyon jó munkát végeztek, alapos, hosszú tárgyalási sorozat volt, időnként egy-két ajtócsapkodással is, de hát meg tudtunk állapodni" – magyarázta.

"A magyar kormány a tegnapi ülésén jóváhagyta az orosz hitelszerződésről szóló megállapodást, be fogjuk nyújtani a Parlamentnek és a parlamenti képviselőkön múlik, hogy elfogadják-e vagy sem" – mondta.

Nem érinti a költségvetést a gyenge forint

Varga szerint a kormány azzal számol, hogy nagy hatása nem lesz a gyenge forintnak a költségvetésre. "A nagykövetségek fenntartása valóban devizában történik, és itt többet kell fizetni, ugyanakkor mondjuk az EU-s támogatásokat euróban kapja az ország, így ez forintban többet hozhat. Azzal számolunk, hogy lesz némi többletkiadásunk a gyengébb árfolyam miatt, de ez nagy összeget nem tesz ki" – mondta. "220 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre a költségvetésben" – fogalmazott Varga.

"Nagyon bízom benne, hogy Ukrajnában rendeződik a helyzet. Gondoljon bele: a világ legtöbb állampapír- és részvényvásárlását amerikai és angol befektetési alapok kezdeményezik. Ha most ránéznek a térképre, csak azt látják, hogy Kelet- és Közép-Európa környékén van egy ország, ahol zavargások és probléma van. Ez biztos befolyásolja azt, hogy az árfolyamok a térségben begyengültek. Emellett az amerikai pénzcsapok elzárása is hatással van" – magyarázta Varga a forint gyengülésének okait. Korábban a miniszter az alacsony magyar alapkamatot is megemlítette az okok között.