Brüsszel rábólintott a brit atomerőműre

2014.10.09. 11:08

Megkapta a zöld jelzést az Európai Bizottságtól szerdán a nagy-britanniai Somersetben tervezett atomerőmű-beruházáshoz a brit állam által nyújtandó támogatás, miután a testület egyéves vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy a projekt összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.

A döntés azért is különleges, mert először fordul elő, hogy az állami támogatási szabályokat egy nukleáris beruházás esetében alkalmazzák – írja a Portfolio a Bruxinfóra hivatkozva.

Joaquín Almunia, a jóváhagyásról szóló javaslatot előterjesztő versenypolitikai biztos rögtön le is szögezte, hogy a mostani döntés nem teremt precedenst, és a bizottság minden jövőbeli atomerőmű-beruházáshoz kötődő állami támogatást egyedi alapon bírál majd el.

Ártámogatást és hiteltámogatást is kapnak

A brit hatóságok kétféleképpen járulnának hozzá az adófizetők pénzéből a 43 milliárd eurós összköltségű gigaberuházás megvalósulásához:

  • Először is ártámogatással, azt biztosítandó, hogy a Hinkley Point atomerőmű üzemeltetőjének egy 35 éves időszakra stabil bevételei legyenek és ezzel megtérüljön a befektetése. Ez az ártámogatás beépül majd a villamosenergia árába, vagyis a brit fogyasztókat terheli.
  • A létesítmény üzemeltetője állami garanciát is kap majd ahhoz, hogy a tőkepiacokról hitelfelvétellel finanszírozni tudja az erőmű megépítésének költségeit.

A versenyügyi biztos sajtóértekezletén mindenekelőtt azzal magyarázta a döntést, hogy állami támogatás nélkül, magánberuházó hiányában nem lett volna esély az atomerőmű megépítésére és üzembe helyezésére, amiről a brit kormány szíve joga dönteni.

Ebben az esetben tehát a bizottság érvelése szerint az állami támogatás egy piaci hiányosság korrigálását célozza.

Az atomerőmű a tervek szerint 2023-ban kezdene üzemelni és működésének élettartama 60 év lesz. A két reaktor együttesen 3,3 GW kapacitással fog termelni, ami a brit beépített kapacitás 7 százalékának felel meg. Az Egyesült Királyságnak 2021 és 2030 között körülbelül 60 GW pótlólagos villamos áramtermelő kapacitást kell beállítania a meglévő atomerőművek és széntüzelésű erőművek pótlása érdekében.