A kormány megvédi a rezsicsökkentést

2015.06.15. 15:04

"Valótlanságokat állítanak a hírek a rezsicsökkentéssel, és a rezsicsökkentés megvédésével kapcsolatban, ezért «ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna» alapon illik ezeket az értesüléseket a helyükön kezelni" – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfő reggeli sajtóértesülésekre reagálva, amelyek szerint a visszavonulót fújhat a kormány a rezsiharcban egy európai uniós eljárás miatt.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ki meri-e jelenteni, hogy a gázár nem fog emelkedni, Kovács azt mondta:

azt merem kijelenteni, hogy a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a rezsicsökkentés eredményei megmaradjanak.

Kovács azt mondta, igaz, hogy Magyarország ellen folyik egy uniós kötelezettségszegési eljárás, azonban "ilyen eljárás folyik jelenleg többek között Franciaország, Németország és Olaszország ellen is, mivel az uniós harmadik energiacsomag kötelezettségeit szinte egyetlen országnak sem sikerült eddig teljesítenie". Kovács szerint ezért aki ellen eddig nem indult volna eljárás, az ellen majd fog.

A sajtótájájékoztató előzménye, hogy a hvg.hu megtudta, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter levelet küldött az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Canete-nek, amelyben jelezte, Magyarország több ponton is hajlandó engedni az uniónak rezsiügyben. Az EU már többször kifogásolta a magyar intézkedéseket és kötelezettségszegési eljárás is indult, a miniszter által még májusban jegyzett levél ennek az egyeztetésnek lehet a része.

Az uniónak elsősorban nem a hatósági árral van problémája, hanem többek között a hálózati tarifarendszerrel, mert úgy véli, hogy az uniós szabályokkal ellentétben egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. Kifogásolják ezen kívül azt is, hogy a magyar jog túlságosan leszűkíti azoknak a költségeknek a körét, amelyeket a hálózatok tulajdonosai átháríthatnak a felhasználókra, például azt az illetéket, amelyet a hálózatok hossza után kell fizetniük.

Trócsányi levelével kapcsolatban Kovács annyit jegyzett meg, hogy az kormányzati szervek több szinten is tárgyalnak uniós szervekkel az ügyben. Kovács a bizottság szóvivőjének Anna-Kaisa Itkonennek a nyilatkozatát idézve azt mondta, folyamatban lévő kötelezettségi eljárással kapcsolatban a kormány ugyanúgy nem kommentál értesüléseket, mint ahogy az Európai Bizottság sem, mivel bármilyen információ, ami kikerülne, az befolyásolná az eljárást. A kormányszóvivő annyit viszont elárult, hogy a tárgylások főleg szabályozási és rendszerüzemeltetési kérdésekkel kapcsolatosak, és nem az árakról szólnak elsősorban.

"A Fidesz–KDNP-frakció teljes egészében támogatja a rezsicsökkentést, de több Békemenet, az EP-választások és az önkormányzati választások eredményei is azt bizonyították, hogy a magyar emberek támogatják a rezsicsökkentésre épülő politikát" - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.

Németh azt is mondta, hogy azt látják, hogy brüsszeli bürokrácia nagy nyomás alatt van az energiacégek által, hogy az eddigi, drága energián alapuló rendszer működjön. Németh szerint ezen a rendszeren elsőként Magyarország ütött lyukat, és így Európa második legdrágább gázárából ma Magyarországon a mind a gáz mind a villany tekintetében Európa második legolcsóbb energiaára lett, amit a kormány meg fog védeni.