A Dunát és a Paks1-et is kicsinálja Paks2

2015.06.22. 12:32 Módosítva: 2015.06.22. 19:52

Vannak hatástanulmányok a Paks2-ről, és nem véletlenül tartják titokban a dolgot, mert nagyon gáz a projekt – ezek derülnek ki a hozzá eljuttatott dokumentumokból Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője szerint. Jávor a blogjára ki is rakta a tanulmányokat, amik szerint

Paks2 katasztrofális hatású lesz mind a hazai villamosenergia rendszerre, Paks1 jövedelmezőségére, és a Duna hőháztartására.

A Jávor ezt a három dokumentumot kapta meg és tette közzé.

1. Javaslatok az MVM belső megvalósítási tanulmányához, amiben az áll, hogy

  • a tanulmány elemi hibákat, hiányosságokat tartalmaz és rég idejétmúlt előfeltevésekből indul ki,
  • durván alulbecsülték a költségeket, mert a járulékos beruházások költségeit nem számolták bele, és
  • nem foglalkoznak azzal, hogy megfelel-e a projekt az uniós jognak

2. A hűtővízellátás lehetőségeiről készült tanulmány, ami szerint az

  • új erőmű hőtermelése veszélyezteti a Duna élővilágát, ezért rendszeresen le kell majd részlegesen állítani mindkét erőművet.
  • Ez viszont azt jelenti, hogy a Paks2 nem tud a tervezett 95 százalékos kihasználtságon működni, így sokkal rosszabb lesz a megtérülése, mint ahogy azzal terveznek.

3. Az új atomerőmű rendszerbe illeszthetőségét, vagyis azt vizsgáló tanulmány, hogy mi lesz a többi erőművel, ha beindul a Paks2. Eszerint

  • a Paks2 leginkább a Paks1-et szorítja ki a termelésből, ami miatt a mostani erőmű baromi veszteséges lesz.
  • Ezt a hatást tompíthatja egy szivattyús energiatározó építése, de ennek a költségeivel sehol nem számolnak.

Ez alapján Jávor szerint

mindaz, amire az új két blokkos erőművet alapozzák, teljesen légből kapott, semmilyen ok nincs, hogy valósnak fogadjuk el.

Jávor azt írja, hogy a belső szakmai közvélemény tudja, hogy a Paks2 „rendkívül kockázatos, pénzügyileg katasztrofális hatású, súlyos környezeti problémákat eredményező projekt”, ami szétfeszítheti az egész magyar villamosenergiai rendszert.

MVM Paks II.: Félrevezető információk

Az MVM Paks II. Zrt. szerint félrevezető információk jelentek a Paks II. beruházásról. Az új atomerőművi blokkok előkészítő munkájának megkezdésével kapcsolatban 2008-ban több feljegyzés, tervezet, tanulmány készült az akkor rendelkezésre álló adatok alapján, reagált az atomerőmű-fejlesztő cég Jávor Benedekre.

Az MVM Paks II. Zrt. reagálásában az írta, hogy a Jávor Benedek blogján megjelent Javaslatok az új atomerőművi blokkok aktualizált megvalósíthatósági tanulmányához című MVM Zrt. belső feljegyzés az egyik ilyen tanulmány, az MVM társaságcsoporton belüli aktualizáláskor készített munkaközi anyagára vonatkozhat.

Az erőműfejlesztő szerint az atomerőmű vízhűtéséhez kapcsolódó, Jávor Benedek által hivatkozott anyagokban felvetett problémákat a Paks II. projekt engedélyeztetési eljárásának keretein belül elkészített környezeti hatástanulmány vizsgálta, és a kérdésekre megnyugtató válaszokat adott.

Az MVM Paks II. Zrt. a közleményben azt is írta, hogy az Országgyűlés 2009. március 30-án több mint 95 százalékos többséggel elvi engedélyt adott az új atomerőművi blokkok előkészítő munkájának elkezdésére.