Szilárda
-2 °C
7 °C

900 millió áfát csaltak el a takarítók

2015.11.25. 11:40

Fiktív számlákkal közel 900 millió forint adót csalt el az a takarító és biztonsági cégekből álló hálózat, aminek tagjait kedden vették őrizetbe - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel. Az összehangolt rajtaütésen a nyomozó ügyészség, a NAV és a rendőrség összesen 16 embert vett őrizetbe, akik a céghálót működtették.

Az ügyészség szerint gyanúsított vállalkozók, akiknek a cégei tényleg foglalkoztak takarítással és vagyonvédelemmel, 2011-től egy alvállalkozói céghálózatot hoztak létre és működtettek. Ezzel azt akarták elérni, hogy

  • az alvállalkozások fiktív számláival csökkentésék az áfabefizetési kötelezettségüket
  • és hogy a több ezer alkalmazottjukat a kamucégek alkalmazottjaiként jelentsék be, hogy aztán fantomizálják az alvállakozásokat és ezzel elkerüljék a dolgozók után befizetendő adót is.

A gyanúsítottaknak arra is gondjuk volt, hogy a fiktív cégeket néhány havonta fantomizálják azzal, hogy azokat ukrán vagy kínai magánszemélyeknek eladták, akiket a magyarországi útját is megszervezték. A bűnszervezet működtetésében több könyvelő és egy adóellenőr is segédkezett.

A hatóságok a házkutatások során vagyontárgyakat is lefoglaltak, így a költségvetésben okozott közel 900 millió forint adóhiány jelentős részét már be is gyűjtötték.