Gyöngyi
9 °C
9 °C

Leállítja Moszkva a Török Áramlat építését

2015.12.03. 13:46

Oroszország felfüggesztette a Török Áramlat földgázvezeték építésének előkészítő munkálatait – jelentette be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter csütörtökön. Novak ugyanakkor jelezte, hogy Moszkva az akkuyui atomerőmű megépítéséről továbbra is hajlandó tárgyalni.

Szintén csütörtökön Alekszandr Miller, a Gazprom vezetője újságíróknak azt mondta: ha Törökországnak szüksége van a Török Áramlatra, akkor Ankara kérje azt Moszkvától. Majd hozzátette: „Egyelőre nem érkezett ilyen kérés.”

A Török Áramlat építésének felfüggesztése a sokadik gazdasági szankció azután, hogy a török légierő lelőtt egy orosz vadászgépet a török–szír határ közelében, a szír oldalon. Oroszország már bejelentette, hogy nemsokára letiltják a török zöldségek és gyümölcsök importját, a török állampolgároknak vízumkényszert vezetnek be, a továbbiakban nem indítanak charterjáratokat Törökországba, és megtiltják az orosz cégeknek, hogy törököket alkalmazzanak.

A Török Áramlat projekt – amit Vlagyimir Putyin tavaly decemberben jelentett be, miután az EU megfúrta a Déli Áramlat tervét – amúgy sem haladt túl jól. Már korábban bejelentették, hogy sokkal kevesebb gázt szállítanának majd ezen keresztül Európába, mint korábban tervezték, de azért az építkezés leállítása így is kellemetlen. Arról, hogy a gázvezeték is áldozatul eshet a török–orosz viszálynak, már a múlt csütörtökön szó volt, amikor Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter közölte: a szankciók a Török Áramlat gázvezetékre és az akkuyui atomerőműre is kiterjednek.  Eddig azonban nem volt világos, ezt mennyire gondolja komolyan az orosz kormány.

Az akkuyui atomerőművet a Roszatom vállalatai nemcsak felépítenék, hanem az üzemeltető és a tulajdonos is az orosz fél lenne, a török állam pedig garantálná a villamos energia megvásárlását kölcsönösen egyeztetett áron. Logikusabb tehát, hogy ezt a beruházást nem áldoznák be az oroszok.