Huba
18 °C
34 °C

Kormánybiztos: Semmi nem zárja ki, hogy megépülhessen Paks II

2016.10.28. 11:36

Az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. benyújtotta a telephelyengedély-kérelmét az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) - erről tájékoztatta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az MTI-t. A hivatal a csütörtökön benyújtott kérelmet be is fogadta, az engedélyezési eljárást elindította. Az engedélyezési folyamat részét képező közmeghallgatás időpontját és helyszínét a hivatal határozza meg, erről hirdetmény formájában tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

Aszódi elmondta, hogy az engedélyezési dokumentáció összeállításakor a projekttársaságnak azonosítania kellett a természeti eredetű és emberi tevékenységekből adódó valamennyi körülményt, és vizsgálni kellett, hogy ezek milyen hatással lehetnek az építendő atomerőműre.  A kérelemben igazolni kellett azt is, hogy a telephely alkalmas atomerőmű létesítésére, és nincs olyan körülmény, amely kizárná a telephely alkalmasságát a létesítmény befogadására.

Ezt a kormánybiztos azért is tarthatta fontosnak elmondani, mert a Greenpeace és az Energiaklub korábban arra hivatkozva fellebbezett a Paks II projekt engedélyezése ellen, mert a szervezetek szerint a beadott hatástanulmány nem ad választ ezekre a kérdésekre. Aszódi szerint 

a földrajzi jellemzők vizsgálata alapján a telephely és környezetének adottságai kedvezőek az új blokkok telepítésére.

A kormánybiztos azt mondta, a vizsgálatok során a klímaváltozás lehetséges hatásait is modellezték, a földrengésveszélyt pedig összesen 11 ezer méternyi kutatófúrások során vizsgálták, több tízmillió éves kőzeteket is elérve.