Ilona
16 °C
33 °C

Szijjártó: Eddig is tanítottuk Iránt az atomenergiára

2017.04.28. 16:30 Módosítva: 2017-04-28 18:17:55

Április elején derült ki, hogy Semjén Zsolt Teheránban arról tárgyalt, hogy a magyar és az iráni kormány együtt épít majd atomreaktorokat a jövőben, majd pár nap múlva az is kiderült, hogy a projekthez 26,4 milliárd forinttal járulnak hozzá. A magyar-iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos energetikai, nemzetbiztonsági és diplomáciai kérdésekről kért a parlamentben sürgős tájékoztatást Széll Bernadett LMP-s képviselő Semjén Zsolttól. Ha nem is sürgősen, de meg is kapta a választ, Semjén helyett Szijjártó Péter külügyminisztertől, aki szerint már nagyon rég óta segítjük Iránt a nukleáris energiával kapcsolatban, amúgy meg minden releváns nemzetközi szervezet tud mindent, szóval nincs itt kérem min izgulni!

Szijjártó a parlament honlapján olvasható levelében azt írja, hogy "Magyarország több évtizedes tudományos, oktatási és ipari háttérrel, felkészült hatósági és intézményrendszerrel rendelkezik az atomenergia békés célú felhasználása terén", a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felkérésére pedig már korábban is megosztottuk ebbéli tudásunkat az iráni kollégákkal. Az április 8-án aláírt szándéknyilatkozatban is csak arról van szó, hogy folytatódjon a korábbi sikeres együttműködés.  "A dokumentum jogilag kötelező erővel nem bír, szakmai célja az atomenergia békés célú felhasználása, ezen belül elsősorban az oktatás, képzés, kutatás és fejlesztés területein történő együttműködés megerősítése."

A szándéknyilatkozatról amúgy Szijjártó szerint értesítették a a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, az Európai Külügyi Szolgálatot és az Európai Bizottságot is. A 26,4 milliárdos magyar hitelről a nyilatkozatban nem volt szó.

Az EU biztonsága Törökország stabilitásával kezdődik

A miniszter pénteken az uniós tagországok külügyminisztereinek máltai, informális találkozója után a török helyzetről is beszélt.

Szerinte nem szabad bírálni Ankarát és fenn kell tartani a párbeszédet, ez ugyanis gazdasági és biztonsági érdeke is az EU-nak. Ha Törökország stabilitása meginog, nem tudják betartani a menekültügyi megállapodást, az ez által okozott bevándorlóáradat pedig pillanatok alatt Magyarország déli határához érne.

A népszavazással kapcsolatban azt mondta, ebben a kérdésben csak a törökök dönthetnek, valamint azt is kiemelte, nem érti miért zavarja ez a nyugat-európai elitet, akik muzulmánok milliót engedték be az Európába. A kampányidőszakkal kapcsolatban azt mondta, kíváncsi lesz, vajon a szíriai, a pakisztáni, az afganisztáni és más országok vezetőinek is megtiltják-e majd a kampányolást, ha fellépnek ezzel az igénnyel.